Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Most mit tegyek? (Csak normális segítőkész válaszokat)
Először felhívnám a figyelmet, hogy csak normális válaszokat szeretnék, nem érdekelnek a hülye válaszok. Köszönöm.
Nemrég vagyok együtt a barátommal, és van egy kis gond szex terén. A probléma, hogy csak saját maga tudja kiverni, mert azt mondja, hogy ő már megszokta, és csak úgy tud elmenni. Én mindig elkezdtem neki csinálni(nagyon szeretném), de átveszi tőlem és már ő folytatja. Ezt már sokszor eljátszotta velem. Emiatt ő mindig elmegy, én viszont meg egyszer sem, nem csinál velem semmit se, csak csókolgat, meg a lábaimmal van elfoglalva, mivel azt szereti nagyon. Oké, ettől felizgulok meg minden, csak amikor látom, hogy neki sikerül elmennie, elmegy a kedvem az egésztől. Mit tanácsoltok? Már mondtam neki, hogy hagyja, had én csináljam neki, de nem igazán engedi.
En azt tanacsolom, hogy legy egy kicsit hatarozottabb :)
Pl. elkezded neki izgatni (kezzel+ sikositoval, vagy siman szajjal), amikor pedig at akarja venni töled a szerepet pl. egy selyemsallal ki- ill. összekötöd a kezet. De akar vehetsz bilincset is :)
Első: Köszönöm, ez egy jó ötlet. :)
Második: én 18, ő 21
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Hat eloszor is a baratodnak veled kene foglalkozni eloszor... En szemely szerint az oralis szexet jobban elvezem es szerencse a partnerem is igy gondolja. Mindig foglalkozun egymassal... Egy normalis parkapcsolatba szerintem nem tabu porjasan szolva a szopas es nyalas... Erted mert oromet okozol a szerelmednek...
A legelso amit tehetsz hogy ravezeted hogy veled foglalkozzon eloszor es addig tegye amig el nem juttat a csucsra aztan johet o. Es majd ez a ritmus idovel beall. De ezt nem mondanam normalis dolognak hogy o kiveri maganak mikozben ott vagy.. ez nem megszokas kerdese szerintem... Jah es izgasd fel ugy hogy akarjon hozzaderni, akarjon atkarolni magahoz huzni csokolgatni....... erted... Ne magara gondoljon hanem minden erzekevel es gondolataval rad. es akkor nem lesz gond
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Hát elég fura a pasid viselkedése....szerintem. Ahogy olvastam a problémád, nekem is pont egyből az ugrott b amit első válaszoló írt. Kötözd ki. XD és bizonyítsd be neki, hogy mire vagy képes.
Jobb ötletem nincs.
Már az elején mond meg neki, hogy ilyen kikötözőset szeretnél játszani.
Ha nem élvezi, vagy így sem hagyja én komolyan elgondolkoznék ezen az egészen....talán még válaszút elé is állítanám.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Az én barátnőm se tudja kiverni nekem, mert nem érzi mikor hogy jó. Én próbálgattam tanítani, de nem erőltetem, mert a kudarc elkedvetleníti. Viszont van hogy úgy csinálja, hogy inkább kellemetlen.
A másik részét nem értem. Nem is nyal ki téged? Meg se dug? Meg se ujjaz? :S Nemár!... Az ilyent dobni kell azonnal! Ennyire nem vagy fontos neki???
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
tegnapelőtt 23:36
Az ujjazás és a nyalás neked jó, elsődlegesen, de az a férfinak is nagy öröm szokott, lenni csak úgy önmagában. Ha pedig még szereti is a csajt, akkor törődésből, mégjobban fog neki örülni, hogy megteheti.
Én nem ismerlek téged, de ha felajánlanád hogy kicsalhatlak minden viszonzás nélkül, akkor szívesen belemennék, ugyanis az egy nagyon jó és izgató dolog.
A te fiúd valószínűleg túl önző hogy veled foglalkozzon, ráadásul nálam az előjáték pl mindig tartalmaz orális szexet! Szerintem ez alap.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!