Cross-dresser srácok, előfordult már, hogy lebuktatok? Észrevettek mikor épp nőnek öltöztetek, esetleg publikus helyen, rájött valaki, hogy fiúk vagytok igazából?

Volt ilyen, többször is. De a legkínosabb eset a legelső volt.

Tudni kell, hogy a crossdresserkedést már 16 éves korom óta csinálom. Persze sokáig nem mertem kimenni a 4 fal közül, de mindig is erre vágytam.. Végül miután elköltöztem, megpróbálkoztam ilyenekkel. Persze az elején különösen ügyeltem, hogy este, sötétben menjek ki, amikor nincs sok ember a közelben. Az első két alkalom egyébként viszonylag esemény mentesen telt (lementem kisminkelve, parókában, női ruhában, de nem is a legextrémebb fajtában, lapostalú cipőben, sétáltam kb 10-15 percet, néha elsétáltam egy ember mellett, de ennyi) szóval ettől felbátorodtam. Sajnos magassarkú cipőből csak extra magas sarkú platformos volt, ez volt az első hiba. Persze rengeteg gyakoroltam már otthon, szóval azt gondoltam, nem lesz gáz. Nagyon vágytam már rá, hogy fullos szettben menjek ki (platform cipő, miniszoknya stb).

Ki is mentem szépen, még a lépcsőzéssel se volt gáz, majd kb 3 perc séta után pont szembe feltűnik egy csapat fiatalabb csaj. Túl sokan voltak, amitől megijedtem, szóval elindultam visszafele. Igen ám, de a cipőmben alig tudtam menni, ők meg jöttek gyorsan. Itt követtem el a másik hibát, beállhattam volna egy kapualjba vagy valami, de gyorsan át akartam menni az utca másik felére... és itt sikerült elvágódnom az út közepén. Autó szerencsére nem volt, de a nagyobb baj, hogy a csaj társaságból az egyik rögtön odafutott, és követte a többi. Én meg hirtelen azt se tudtam mi van, meg elég röhejes látvány lehettem, a felcsúszott szoknyámmal próbálok feltápászkodni. De a legnagyobb hibát ekkor követtem el, hiába terveztem el nagyon gondosan, hogy nem fogok megszólalni (hiszen a hangom egyből leleplez) rögtön mondtam a csajnak, hogy nincs baj, menjen tovább.. na az teljesen ledöbbent, de addigra odaértek a többiek is, elkezdtek kérdezgetni, aztán meg vihogni, mert hamar leesett nekik hogy fiú vagyok. Végül amúgy jófejek voltak, mondták ha kell segítség szívesen segítenek, de mondtam h nyugodtan menjenek tovább... Kicsit még ott ücsörögtem az útpadkán aztán full szégyenben hazamentem. Az a 15 perces út végtelenségnek tűnt..

Aztán egyébként pár hónapig nem is mertem kimenni. Végül újra rávettem magam, ezúttal már kisebb sarkú cipőben. Azóta már jópár év eltelt, és még mindig gyakran járok így ki, akár nappal is, utazok tömegközlekedésen, bemegyek egy boltba, plázába, de már elég nagy rutinná vált. Azért előfordul, hogy lelepleződök vagy extra kínos szituba keveredek. De már nem agyalok ezeken annyit egyébként, inkább próbálok nevetni rajta..