Lányok, nők, akik pénzért nyújtottak vagy nyújtanak jelenleg is orált, vagy/és szexet! Mikor, miért "kattant" át valami a fejetekben, hogy ebbe belevágtok? Hogyan tudtok együtt élni ezzel? Megérte? 23/l

Hagyjuk már ezt a sajnáltatást... minden nőnek kétségbeesett helyzetben az jut eszébe hogy eladja a testét és nincs más kiút.

Elárulom neked hogy ebben a koldus országban másnak sincs pénze a férfiaknak sem úgyhogy erről lemondhatsz hacsak nem akarsz az arabokhoz menni.

Nem vagyok hivatásos, de jár hozzám néhány pasi (fixek, pár hónaponta, évente rendszeresen jönnek).

Mikor kattant át valami? Kb. általános iskola másodikban már azon kattogtam, hogy lehetne pénzem. Anyámék úgy vállaltak engem és a tesómat, hogy alig tudtak etetni, de mindent letudtak azzal, hogy csak a szeretet számít és ha megbékélsz a nyomorral, a mennybe jutsz.

Nem békéltem meg, a gyerekkorom arról szólt, hogy végig csorgott a nyálam a többiek csokija után (ruhákról, egyebekről már nem is álmodoztam).

Még suliban néha loptam a többiek zsebpénzéből, 5-10 forintokat mindig, hogy ne legyen feltűnő, és akkor vettem csokit és mindig szopogattam kockánként, hogy tovább tartson.

Kocsma mellett is gyűjtöttem aprót, meg néha kukáztam lomtalanításkor ilyen kidobott bizsu karkötőket.

Végignéztem, hogy minden o.társ ment jogsizni, pedig csóró iskolába jártam.

Aztán elvégeztem egy szakmát, ami ingyen volt és adott egy kis pénzt, de nyomorogtam. Nem voltak barátaim, mert belőlem nem lehetett hasznot húzni, a férfiak átnéztek rajtam (170 centihez voltam 50 kiló, ezeréves cuccokban).

Aztán kikerültem külföldre gyárba, ahol viszont sok pasi van, de majdnem mindenki nő nélkül és sokan már bármilyen foszlottal lennének. Szóval megtaláltak, én meg bevállaltam, hogy előbb összegyűljön lakásra, arra gyűjtök.

Most négyen járnak hozzám stabilan, általában havi 2x.

Nem érzem magam ettől rosszul, az elején volt bennem, hogy nem volt nagy kedvem, de megszoktam. Ők is valahol szerencsétlenek, kell nekik mellé az a félóra, hogy kidumálják valakinek, hogy nem dekszik le velük 5 éve az asszony, vagy miket csinál az őrült anyós.

Nem érzem magam rossznak, gyerekként éreztem magam rossznak, mikor el kellett lopnom a többiektől azt a pár aprót csokira, de itt jót teszek a palikkal igazából, nekik ez kell, nekem meg a pénz.

Jó annak, aki gazdag helyre születik, vagy olyan adottságai vannak, én is feltalálom magam, ahogy lehet.

Amúgy ez nem sok férfit zavar, az egyik fiatalabb aki jár hozzám mindig kérdezi, lennék-e a nője.

Nyugi, minden nő (amelyik nem extrém dagadt, vagy ronda, vagy öreg) az a pinájából él!

Pl.: ingyen lakik a palija lakásában - és pusztán ezzel évi több millió (!!!) forintot "spórol" meg magának!

A palijának a dugással fizet az ingyenszállóért.

Pasiként írok.

Én is voltam anno nagyon mélyen, amikor sokmindenen járt az eszem.

Kijöttem belőle és magasra jutottam. Büszke vagyok rá, hogy nem tettem olyat, amire valószínűleg viszolyogva gondolnék vissza. Jó, a bolti lopás (élelmiszer) is necces volt, de magamban meg tudtam indokolni.

Sajnálom a helyzeted és nem fogok moralizálni, mivel te tested, te döntésed. De! Ha megteszed, olyan embert keress, akit amúgy kedvelhetsz is.

Én pl. sosem fizettem még nőnek. Nem érezném férfinek magam utána, pedig tudom, ez egy tiszta valamit-valamiért helyzet lenne.

De pl. ha egy ismerős/barát lennél, az anyagi résznél örömmel segítenélek ki - akkor lehet simán az elveim sem sérülnének.

Szóval ha gondolod, írj - és legyünk barátok.

(De hogy arra a kérdésedre is válaszoljak, hogy a helyzettel később mit kezdj - ha a "lelketlen" dologra adod a fejed, a végén temesd el mélyre magadban és ne áruld el majd párkapcsolatban. Mérgezni fogja a másik felet.)

Pasi vagyok én is, így valószínű hogy nem releváns amit írok.

De ja, én is eléggé mélyről jöttem. Anyám sokadik házassága sem okozott áttörést. Csóróságból csóróságba kerültünk. Volt amikor gyerekként napokig örültünk ha vajas kenyér volt otthon. Vártuk a családit és reménykedtünk hogy hamarabb jön, mint a felszólítás a fizetésről.

Van egy nővérem. Egy igazit rosszindulatú számító nő, akiket az ellenségeimnek szoktam kívánni. Ő is nagyban hozzájárult ahoz hogy így éltünk, mert kisírta hogy komoly iskolába járhasson ami még több pénzt vitt el otthonról. De, tudtommal Őbenne is volt annyi tartás, hogy nem ebből próbált pénzt keresni.

Nekem 10 év munkába telt, hogy anyagilag visszarázzam a családot, a normális életbe, hogy tényleg már csak a törlesztőt kelljen fizetni a lakás után.

Tudom, hogy mit érzel, és azt is tudom, hogy van megoldás rá anélkül is, hogy olyat tennél, ami morálisan talán neked sem megfelelő.

Szívesen meghallgatlak, és szívesen segítek barátokat, mert tudom, hogy milyen nagyon lent lenni. De azt is tudom, hogy nem mindig a könnyebb út a megfelelő, mert való igaz hogy célt érhet vele az ember rövid távon, de féltelek attól, hogy hosszútávon eladod érte a lelkedet és az önbecslésed. És ez, úgy vélem, túl nagy ár azért a pillanatnyi örömért, hogy pár napot kibekkelsz némi apróval...