Lányok, volt már olyan, hogy hiába "illett volna" (kellett volna?) halkan élvezkednetek, egyszerűen nem bírtátok visszafogni magatokat?

Volt egy srác annakidején, aki rám szólt, hogy halkabban xD A szitu a következő volt. Nagyon az elején voltunk, még az anyjáékkal élt, de kb. 6 órát utaztam csak egy találkozóért. Szóval nem akart hazavinni és én sem szerettem volna, ha az anyjának bemutat, ez volt az x-dik találkánk. Szexeltünk már, tehát nem érte váratlanul, hogy nem vagyok az a csendes fajta. Általában a melóhelyén aludtunk a pihiszobában, nem akartam, hogy pénzt költsön rám(nem szeretem amikor szakításkor azzal dobálóznak mennyi mindent vettek, mennyi pénzt költöttek rám. Így nem hagyok senkinek semmit fizetni… karácsonyra kaptam tőle ezüst láncot karkötővel, amit a fejemhez is vágott, ahogy várható volt xD), hotel kilőve, mert ő meg azt nem akarta, hogy én fizessek… szóval már melegedett a hangulat és még csak egy sóhajt engedtem el, amikor rám szólt, hogy halkabban xD Kb. az életkedvem is elment az egésztől… ez hajnali kettőkor. Felkeltem és kimentem egy cigire, hogy lehiggadjak egy kicsit. Duzzogtam, hogy ez megtörtént… na de a hiszti, ami utána jött xD hogy nekem biztos van másik “bikám”, azért mentem ki és azért vittem a telefont(a húgom írt, hogy másnap megyek-e velük moziba). Mondanom se kell, hogy minden voltam csak szent nem xD Akkor már szóba hozott a haverjával, akit sosem láttam, egy szót se váltottam vele, csak azért mert azt mondtam, hogy nem ártana pszichológushoz mennie és pár nappal azelőtt ez a barátja is utalt rá, hogy valami nincs rendben a fejével. Összepakoltam felöltöztem és ott hagytam… Persze nem örültek a recepción, hogy hajnali fél háromkor csöngetek, de csövezni meg nem akartam, amíg az első vonat befut.

Szóval igen volt, szarulesett és egy kapcsolat végéhez vezetett. Amiért nem volt kár ugyan, mert tényleg nem volt rendben lelkileg, de sokáig fájt a veszteség, mert nagyon, nagyon szerettem :)

32/N