Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Merevedési zavarom van 23 évesen. Mit tehetnék?
4 éve vagyunk együtt a menyasszonyommal, idén kértem meg a kezét és bár voltak mélypontok, a szexel sosem volt probléma. Bár természetesen csökkent a vágy az évek során, sosem okozott gondot, hogy álló farokkal végigcsináljam heti 7, néha még több alkalommal is.
Viszont most egyik napról a másikra képtelen lettem rá. Két hete megpuhult szex közben, mert elkalandoztak a gondolataim a munkára. Nem érzem, hogy most lenne a legstresszesebb a munkahelyemen, viszont egyértelműen ott is van nyomás az elmúlt időszakban és ez egy hosszú, fárasztó nap után volt. Ezen teljesen kiakadt a párom és elhordott mindennek, eléggé összevesztünk, viszont annyiban hagytuk aznapra végül. Másnap mikor le akartunk feküdni teljesen leblokkoltam. Csak arra tudtam gondolni, hogy teljesítenem kell. Természetesen nem sikerült. És több napig ugyanez volt. Vagy megpuhult közben, vagy fel sem állt.
Beszéltem vele arról, hogy rosszul esik és gátol az, hogy hogyan reagál és hogyan bánik velem és akkor tényleg megpróbált kedvesebb lenni. Ment is. Úgy ahogy. Nem volt jó, de legalább befejeztük mindketten.
Próbáltam rávenni, hogy elmenjünk randi estekre, hogy kicsit szórakozzunk azon túl is, hogy este filmet nézünk a nappaliban, de azt mondta, hogy neki ez így nem menne most.
Viszont utána megint nem tudott felálni egyik nap. És ez után jutottunk el oda, ahol most vagyunk. Hogy nem is beszél velem jóformán és el akar hagyni.
Mit tehetnék? Teljesen megalázva érzem magam és képtelennek a szexre. Egyáltalán nem érzek semmi vágyat. Ha maszturbálni akarok se áll fel normálisan már.
Nem értem, hogy hogyan történt ez. Teljesen jó volt a szexuális életünk. Kiemelkedőnek nevezném. Egyáltalán nem érzem, hogy eltávolodtunk volna egymástól az első alkalom előtt, sőt, az első incidens előtt voltak szerintem életünk legjobb szexei.





"pszichológus bazi drága " 10-15.000 / alkalom.
Potencianövelők : 3-5000 / db.
Új vesére várni a be nem vizsgált havertól/netenrendeltszaroktól : felbecsülhetetlen.
A többit meg mindenki döntse el maga....










Heti 7 itt a baj a tul sok szexet megunta a f***od nem akar dolgozni tobbet
Sztrájkol
Uj nunit akar magának





Ez kizárólag lelki okok miatt van.
A párod, ha ezért " megaláz", akkor egy selejt!!
Ami selejt, azt meg ki kell dobni a kukába, nem nézegetni és rakosgatni odahaza....
Világos remélem.
Más nővel, másképp, máshogy úgy fog állni, hogy csak na.
Ez egy negatív spirál, amiben vagy, minél inkább erőlteted, annál kevésbé lesz eredménye.





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!