Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Milyen alkalmi társkereső appok vagy oldalak vannak, ami nem kamu és lehetőleg nem lehúzás?










Persze, 100-ból ötnek bármelyiken összejön, a maradék 95 pedig csak fecsérli az idejét, márpedig az átlagjúzer heti szinten nem elhanyagolható órákat tölt ezeken sajnos. Valószínűleg sokszor le fogom még írni, de a két nem közti eltérő pártalálási stratégiákat ilyen formában mederbe terelni csak a honlap vagy alkalmazás mögött álló cégeknek éri meg. Mivel inkább a férfiak próbálkoznak kezdeményezni a való életben is, az lesz az eredmény, hogy 3-6-szor annyian vannak fent ezeken, mint a nők. Mivel ebből adódóan a férfiakra eső átlagmatch értelemszerűen legalább ennyivel osztódik arányosan (és akkor még nem bonyolítottam azzal, hogy a nők átlagosan kevesebb férfit találnak vonzónak, mint fordítva, így torzulhatnak az eredmények), a többség minden élő és létező nőt jobbra fog húzni, hogy legyen legalább néhány match. Ez a másik oldalon túlkínálatot eredményez, és nincs idő (meg úgy alapvetően normális lehetőség sem) valid szempontok alapján mérlegelni, amik a valós életben kézenfekvők lennének, főleg hogy a férfiak jó része is a meglévő matchekből válogat utólag mivel ha előtte teszi, üres marad a tányér. Így mindenki bukik néhány szerencsésen kívül (akik lehet, hogy amúgy szintén több idegszálat spóroltak volna meg az appok nélkül), de legalább szorgosan fizetnek heti/ havi/ akármilyen szinten nem kis pénzeket.
Én azt gondolom, nem érdemes a könnyebbnek látszó útra hagyatkozni. Az internet csapdája, hogy a többséggel elhiteti, több lehetőségük van online, mint valójában, a való élet csapdája pedig az, hogy sokan azt hiszik, kevesebb lehetőségük van ott, mint valójában.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!