Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért csinálják ezt a kollégista szobatársaim?
Időnként összegyűlnek a 18 fős szobában öten-hatan, és egy hetedik embert kezdenek egy eléggé különös módon piszkálni. A hetedik általában éppen egy ágyon fekszik, amikor ezt elkezdik. Össze-vissza csikizik (hatan egyszerre), húzzák-vonják a végtagjait, szétfeszítk a két lábát, arrafelé is csikizéshez hasonló műveleteket hajtanak végre (persze nem az – alsógatya vagy pizsama által takart – hímvesszőhöz közvetlenül hozzáérve, de azért nem is messze tőle), emellett pedig úgy figyeltem meg, gyakran fel is „nyúlnak” az illető hátsó felébe a két kezükből egy keskenyebb A-betűt formálva. (Azért az idézőjel, mert a kiszemelt személyek rektális nyílásának mérete nem teszi lehetővé, hogy ez tényleg megtörténjen.)
Technikumi kollégiumról van szó; most vagyunk végzősök. Megy már egy pár éve ez a műsor időnként.
Mi lehet ennek az oka? Mi motiválja őket erre? Talán 18 főből legalább tizennégyen tényleg biszexuálisak lennének?
Más kollégiumokban is megfigyelhető ehhez hasonló jelenség? Ha igen, ők mit csinálnak és miért?





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!