Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit lehet kezdeni a nagyon elborult fantáziákkal?
Fiatalabb koromtól volt bennem némi szadizmus, dominancia.
Ezt idővel sikerült beteljesíteni olyannal, aki nyitott volt rá, sőt élvezte.
Később észrevettem, hogy néha szadizva lenni is szeretek, ebben kevesebb tapasztalatom lett. Ezeket szexuális játék terén értem.
Utánanézéssel rájöttem, hogy switch vagyok, aki a dom és a sub részét is élvezi a dolognak, de a dom erősebben jelen van. Eddig ez még oké, legalább sub lányokat lehet találni, ha szerencsés az ember.
Mostanában viszont olyan fantáziálásokon kapom magam, amik ennél sokkal durvábbak.
Hármasozáson fantáziálok, ahol a lány 80%-ban sub, a maradék 20%-ban ő a dom én pedig a sub. A harmadik viszont egy 100%-ban sub tgirl, aki örökké a létező legkisebb erényövbe van zárva, alázva van, mindig alárendelt, ő csak szolga lehet akármi van.
Így lenne 2 subom, kis cselédkék akik szolgálnak, mint gazdájukat, akikből az egyik néha átalakulna dominává, uralna, néha erényövbe zárna és kényszerítene dolgokra. Durvaság nélkül.
Biszexuálisnak nem mondanám magam, mert csak az annyira feminin tgirlöket látom szexinek, akikről amúgy egyáltalán nem lehetne megmondani, hogy azok, biztosra lehetne venni, hogy lányok. Mégis izgat, hogy megalázva van, hiszen fiúként lenne elnőiesítve akár hormonokkal is és olyan alárendelt szerepbe kerülne, ahol a férfiasságának semmi esélye sem lenne kibontakozni, szép lassan el is veszítené. Csak nőkkel volt kapcsolatom és szexuális együttlétem.
Ez nem tűnik olyannak, ami beteljesedik valaha.
Ilyenekkel mennyire lehet hosszú távon együttélni?





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!