Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Aki orvosi fétisben "utazik", hogy talál rá partnert?
Nagyon durván csodabogár perverzióm van. Ha valaki megaláz vagy belémáll emiatt, megértem, nyilván, ha hagyományos vanillaszexes lennék, akkor engemet is meglepne.
Szóval középkorú és bi beütésű pasiként az orvosi vizsgálatokra gerjedek. TUdom, hogy ez "nem normális", de én nem tehetek róla, ez izgat fel. Az aktus egy másik személlyel sokkal kevésbé érdekes, mint az, hogy levetkőzzön előttem alsóneműre és én meghallgathassam fonendoszkóppal, megtapogathassam, megkopogtathassam a testét. Még akár úgy is, ha az intim részt nem, bár nyilván azzal az igazi. Vajon prostiknál lenne erre esély, hiszen nem kellene, hogy lepippantson vagy megdugjam, csak megvizsgáljam. Ez érvényes vékonyabb alkatú nőkre, korosztálytól függetlenül, vagy 50 alatti, fiatalos srácokra is.
Továbbá másik, megvalósíthatatlannak tűnő vágyam, hogy valaki ezt tegye velem, azaz lehessek én is páciens.
Olyanok, akik jártasak a parafíliákban és az enyhe BDSM-ben, mit tanácsoltok? Merre kellene elindulnom?















Nekem dom-ként volt olyan kapcsolatom, ahol a partner igényelte az orvosi vizsgálatot, sőt elokerultek steril tűk, és egyéb orvosi műszerek is.
Engem különösebben nem indít be ez, de neki ez volt a fetise, így segítettem megélni...





*
Szóval vannak ilyenek, keresgélj nyugodtan. Ritka, de nem ismeretlen az ilyen irányultság a bdsm közösségben.
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!