Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogy jottetek rá h a pasikat is meg a csajokat is szeretitek?
Nem az, hogy rájöttem volna. Eleve a nőket szépnek tartom, a gyengéd vonalaik miatt, a puha testük miatt, és olyan érdekesek, na meg megérinteni is jó volt őket már tiniként is.
Aztán olyan 20 körül ahogy a pornó elterjedtebb lett, néztem, és láttam hogy egy férfi segg is tud szép lenni, legalább is a kidolgozottabb, vagy gömbölyűbb alak. De egy izmos test is szép, azt is jó megérinteni. És a férfias izmos pasikat is, ahogy a nőies nőket is mind meg akarom dugni. Vagyis nekem csak nőm lehet mindkét nemből. viselkedésre is, a másik fél lehet a nőies, a gyengédséget igénylő. Most így 30 évesen azt mondom nem érdekel kit hívnak biszexnek, kit heteronak. Azt próbálom meg felszedni, aki megtetszik. Aztán vagy sikerül, vagy nem.
A fiúkban mindig is a "lovagot" láttam aki erős, aki megvéd, aki mellett lehetek gyenge és eddig is csak hasonló fiújaim voltak. Ellenben a lányok közül mindig a picit "esetlenebbek" tetszettek meg, aki mellet viszont én lehetek a "fiú", aki védi és támogatja őt.
Hogy mikor? Ez fokozatosan kezdett el kialakulni bennem és mostanra lettem biztos benne hogy mi is ez.
Fokozatosan alakult ki bennem egy 13 évesen történt fiús kaland után. A nők érdekeltek nagyon sokáig, aztán éreztem, hogy valami hiányzik az életemből. És megtörtént életem első szopatása, majd szopása. Onnantól menthetetlenül tudtam, hogy mindkét nem érdekel.
F/bi
Magamtól.
Olyan 15-17 éves korom között.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!