Elmondjam nekik hogy biszexuális vagyok, vagy jobb ötlet titkolni amíg lehet?

Sok olyan beszámolót olvastam már ezen a platformon, és máshol is, amiben az illetők leírták, hogy a szüleik abszolút empatikusan, vagy éppen először szomorúan vagy sírva, de utána elfogadva és segítőkészen viselkedtek, miután megtudták a tényt.

Láttam, hogy sok hasonló kérdés van, amiben arról

bizonyos "coming out"-ról kérdeznek, hogy hogyan elmondani a szülőknek vagy éppen ismerősöknek a tényt, hogy az illető bizony homoszexuális/biszexuális.

Mégis úgy érzem inkább egy saját kérdesben leírom az én személyes helyzetem, mert szeretnèk segítséget kérni egy olyan szituációhoz, amiben sajnos épp nagyonis benne vagyok.

Körülbelül egy évvel ezelőtt kezdtem sejteni, hogy valami nem oké velem. Mindig is voltak önértékelèsi problémáim, három éve különböző mentális betegségekkel is küzdök, ami pszichológus hiányában nem könnyű, de meg szeretnék gyógyulni, és mindent megteszek ennek érdekében. (Pszichológusról a lényeg az, hogy a szüleim egyenesen eltiltottak tőle, mondván, hogy hlyeség)

Szóval a szokásos problémáim mellett feltűnt nekem egy akkoriban még elrettentő tényező; a fiúk mellett már a lányokat is megnéztem magamnak, és hasonlók. (Jómagam a női nemet erősítem.)

Akkoriban nem tudtam még semmit a beállítottságokról, egyedül azt a társadalmi normát, ami a fejembe lett ültetve mint minden gyereknek: a lányokhoz fiú illik, a fiúkhoz meg lány, és ez a "szabály" és a természetes.

Ekkor már 'túl voltam' életem első kapcsolatán, ami nem volt több gyerekes szerelemnél, de annál erősebb. Együtt voltam egy fiúval egy fél évig, akit nagyon szerettem, de sajnos tönkre ment köztünk a dolog, mert egy birtoklási vágy uralkodott el rajta, és teljes mértékben ki szándékozott sajátítani, amit én nem bírtam sokáig. Az eset után gusztustalam szavakkal illetve zaklatott, de szerencsére bő 3 hónap után felhagyott vele.

Szóval a lényeg, hogy szerelmes voltam egy fiúba, és a mai napig is 'megnézem őket magamnak', mármimt olyan értelemben, mint ahogyan átlagosan a lányok a fiúkat, a fiúk a lányokat.

Viszont a lányokat is. Akkor ébredtem rá erre igazán, mikor körülbelül fél évvel ezelőtt egy barátnőm iránt elkezdtem nagyon erős érzelmeket táplálni. Olyat, amit ezidáig csak az ellenkező nem iránt volt alkalmam tapasztalni. Szerelmet érezzem, vonzódást, de igyekeztem elnyomni, hiszen tudtam hogy nem helyes.

Ekkortájt kezdtem el az interneten rákeresni a nemi identitásokra, vonzódásra, és tudatosult bennem, hogy valószínűleg biszexuális vagyok. Nagy belső harcokat indított ez el bennem, hiszen áig ilyesmiről maximum annyit hallottam, ahogyan a szüleim a homoszexuálisokat kritizálják.

Ahogyan telt az idő, megszilárdult bennem a tudat. Úgy érzem nem vagyok sem hetero, sem leszbikus, mindkettő nemhez épp ugyanúgy állok hozzá, és fiút vagy lányt is képes lennék szeretni. Viszont az imént említett lányba szerelmes vagyok a mai napig, de ő erről -mint ahogy a nagykönyvben meg van írva- nem tud.

Szeretném a családommal megbeszélni a dolgot, viszont úgy érzem teljességgel kizárt, hogy empatikusan reagálják le a helyzetet.

Anyukámmal sajnos nem túl jó a kapcsolatom, hiába élünk egy fedél alatt, évek óta nem tudom vele megbeszélni a dolgaimat. Nem véletlenül most fogalmazódott meg bennem a kérdés, ugyanis a legutóbbi családi összejövetelünkön a család férfitagjai, apám és a két nagyapám arról beszélgettek, hogy szerintük ha valaki "bzi", akkor az egy betegség, és undorítóak az ilyen emberek.

A legtöbb rokonom nyíltan homofób, legalábbis a közeliek mindannyian.

Nem tudom, merjem-e elmondani a szüleimnek, hogy én mindkét nemhez vonzódom. Szörnyen félek az elutasítástól, anyámmal mint említettem nem beszélhetek a gondjaimról, apám a leginkább homofób, és vele sem szoktam ilyenekről beszélni. Sokszor érzem úgy, hogy magamra maradtam, és szeretném valakivel megosztani mindezt, valakit aki támogat, viszont nem tudom, a szüleim 'alkalmasak'-e erre. A legtöbb támogatást és segítséget egy barátnőmtől kapom, akivel 9 éve ismerjük egymást, és a világ legmegértőbb és emptaikusabb emberének ismerem őt.

Abban szeretnék segítséget/egypár véleményt kérni, hogy mitévő legyek. Nagyon rossz érzés titokban tartani az identitásomat, miközben nem szégyellem azt, csak rettegek a lenézéstől valamint az elutasitástól.

Elmondjam még az 'extrém' homofóbia ellenére is a szüleimnek? Vagy az előbb említett barátnőmnek mondjam el?

Vagy igyekezzek titokban tartani ezt az egészet addig, amíg csak tudom?

Nagyon hálás lennék a segítőkész válaszokért, nagy szükségem lenne rájuk.

15/L