Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Fiúk! Történt már valami "izgalmas dolog" veletek uszodában, öltozőben vagy hasonló helyen fiúkkal? ;)
Strandon zuhanyzóban volt hogy bejött egy srác, épp zuhanyoztam, beállt a szomszéd fülkébe ő is, aztán "véletlen" átnéztem, gondolom jól rátapadt a tekintetem hogy ott játszott magával, így észrevette. Mondta hogy menjek utána, és az öltözőkabinban kivertük egymásnak.
21/f
Én lány vagyok ugyan, de nemrég történt. Kimentünk a strandra a barátnőimmel, volt köztük egy lány, akit csak közvetve ismertem. Úgy esett, hogy vele mentem be egy kabinba átöltözni. Levettem a melltartómat és észrevettem, hogy mennyire bámulta a melleimet. Rákérdeztem tetszik-e neki, mire ő bólintott, én meg mondtam, fogja meg nyugodtan.
Erre ő megfogta, majd pár másodperc múlva levette ő is a melltartóját és egymás mellét fogdostuk. Kb. fél perc múlva pedig spontán elkezdtünk csókolózni. Eszméletlenül jól esett, szinte alig ismertem!!!
Utána átöltöztünk és mentünk fürdeni.
A medence szélén egyszer megkérdeztem tőle leszbi-e, mire ő nemmel felelt. Egyébként én se vagyok az! Megegyeztünk, hogy felejtsük el az esetet.
Azóta nem találkoztunk.
Igen.
Uszodában.
Kiverte a farkam egy idösebb pasi.
Még pár ezret adot is hogy hagyjam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!