Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogy lehetne végelegesen kideríteni, hogy melyik nemhez vonzódom, ha nagyon bizonytalan vagyok? Becsaphatja magát annyira az elme, hogy álmodozik az ellenkező nemről, közben meg full leszbikus?
Azért kérdezem, mert szeretnék elmenni pszichológushoz, amiért nem vagyok képes szexelni, viszont ha elmondom neki hogy egyszer is bizonytalan voltam abban hogy hetero vagyok, akkor tuti hogy elmegy abba az irányba, viszont közben szerintem nem az a gond, hogy nem vonz az ellenkező nem…
Én már kezdtem beletörődni, de közben a társadalom miatt mindig feljön bennem, hogy nem normális.
Láttam már pár témával kapcsolatos kérdést, egyik sem én vagyok, még sosem mertem ide kiírni semmit, szóval azt ne hozza fel senki kérem.
A legeslegfontosabb kérdésem az lenne, hogyha gyerekkorom óta sokszor álmodoztam már az ellenkező nemről és valamennyi kezdetleges szexuális cselekedetet élveztem vele, akkor lehetek e full leszbikus? (Mert én erre is gyanakszom)
Biztos hülyén hangzik, de az a gond hogy az emberiség azon ritka szeletébe tartozom, akik felnőtt koruk ellenére nem képesek a szexre és ki akarom deríteni miért.
A korom a legnagyobb gond, mert nem 16 éves vagyok, hanem 25 körül. Fogalmazzunk így.
A második legfontosabb kérdés, hogy le lehet e úgy élni egy egész életet hogy nem vagyunk biztosak a szexualitásunkban, vagy el lehet ezt fogadni hogy valaki ilyen.
Mert engem ez nagyon zavar és fáj elfogadni hogy annyira elb…ott vagyok, hogy ennyit sem tudok magamról, miközben a világon mindeki más tudja hogy hetero, biszex vagy meleg….
Alapvetően én gyerekkorom óta heteronak gondoltam magam, aztán pár éve úgy érzem néha! Hogy vannak biszex kilengéseim, de egy szexuálispszichológus szavait olvasva az is felmerült bennem, hogy full leszbikus vagyok, csak az elmém próbálja tagadni magam előtt.
Ő azt mondta hogy aki nem meri magának beismerni, hogy a saját neméhez vonzódik, az az ellenkező nemmel próbálkozik, viszont mindig kellemetlenül, feszültnek, kényelmetlenül fogja érezni magát.
Én pontosan így érzem magam, ha férfivel való szexre gondolok, annak ellene hogy kiskorom óta úgy érzem hogy nagyon tudnak tetszeni a férfiak és álmodozom róluk(már csak a nagyon szépekről és azok közül is csak egy specifikus típus tetszett mindig)
Ha leszbikus lennék, az mindent megmagyarázna, nőkkel sokkal felszabadultabb vagyok mindig, sokkal több a szép nő, mint a szép férfi, nem kell rettegnem hogy egy férfi akivel együtt vagyok megverne, sokkal könnyebben elviselem ha egy nő meztelen mellettem.
Valószínű hogy borderline vagyok egyébként(nem divatolni akarok ezzel, de minden tünetet hozok) és emiatt vannak nagyon erős kilengéseim.
Így történt hogy leszbikus erotikus művészi képek nézegetése közben felmerült bennem hogy talán engem inkább ez vonz, csak az a gond hogy ez rendszerint elmúlik es amikor stabil vagyok(mint pl. most) akkor újra arra a bizonyos férfitípusra gondolok…
De pár napja viszont újra volt kilengésem mikor ilyen fotókat nézegettem
Szóval ezzel elmehetek orvoshoz és tud segíteni, vagy azt fogja rá mondani, hogy ő nem tudja kideríteni helyettem hogy mi a helyzet velem?
Azt hozzátenném, hogyha végre kiderülne rólam hogy legalább biszex vagyok, én örökre hagynám a férfikat es kizárólag nőkre fókuszálnék.
Mikor feljönnek videók pl. Lady szomjas-ról akinek csaja van, egyből megjön hozzá a kedvem és imádnám, ha azt mutogathatnám hogy egy nővel vagyok. Árad a nyugalom és a harmónia minden videójukból.
Illetve még azt leírnám, hogy a legnagyobb szexuális élményem férfivel az volt, hogy együtt aludtam vele félmeztelenül és azt tuti hogy nagyon élveztem.
Ezzel együtt vonzódhatnék még csak a nőkhöz?
Becsaphat annyira az elmém, hogy azt színleli, hogy férfiakról álmodozom és élvezem ha vele alszom?
Nem akartam addig orvoshoz menni amíg ki nem írom ide előbb.
Bocsi, ha hosszú lett.
Én biszexként is kényelmetlenül érzem magam sok pasival. Te sem vagy leszbikus, hiszen ábrándozol férfiakról, csak nem jókkal kezdtél.
Azt meg felejtsd el, hogy a leszbikus kapcsolatok olyan idilliek. A nők is pont olyan rosszak, bunkók, csalfák, haugok tudnak lenni. Videókra ne alapozz.
Szerintem pszichológus sokat segíthet.
Én bi srác vagyok, de voltak hasonló élményeim a kilengésekkel kapcsolatban. Nem tudtam magam elfogadni, elfolytottam a homo oldalom és mikor eltört akkor egy több hónapos csapongásom volt. Emiatt utána még jobban megvontam magamtól a homo fantáziákat, rákényszerítettem magam a hetero pornó nézésre és a végén az elfolytás és kényszer hatására már fel sem állt a nőkre.
Nekem azt kellett elfogadnom, hogy bi vagyok és hogy jobban beindítanak a srácok, mint a nők. És szó sincs róla, hogy ezt a két dolgot ne tudtam volna, de azt hittem, hogy tudom irányítani, de az érzésekkel nem lehet így bánni.
A pszichológus valóban segíthet, ha őszinte vagy vele és te is az vagy magadhoz. Nem fog helyetted semmi problémát megoldani, hanem olyan dolgokra világít rá, amit vagy nem tudsz magadtól, vagy mástól kell hallani, hogy komolyan vedd. Például ő nem fogja megmondani neked, hogy te milyen orientációjú vagy, ezt teljes mértékben neked kell tudni és érezni. Amilyen részletesen leírtad az élményeid, én nem feltétlenül mondanám, hogy azonnal pszichológushoz kell menned. Inkább pont arra van szükséged, hogy ne gondolkodj ezen az egész történeten, hanem minden egyes napon tegyél lépéseket afelé a nem felé, akihez vonzódsz. Szerezz élményeket és úgy tudod majd látni, mennyire vagy őszinte magadhoz.
A leírásod alapján én binek mondanálak téged, aki jobban vonzódik a lányokhoz, mint srácokhoz. A környezeted miatt a heteroságba, a vágyaid miatt, pedig a lezbikusságba próbálod magad erőltetni. Felejtsd el ezeket és éld át azt, amire vágysz, ez kell hogy tisztázni tudf magad.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!