Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Elképzelhető, hogy a biszexualitás volt a görögök sikerének a titka?
Ismert a történelemből Nagy Sándor fantasztikus hadjárata, akik kb. egy évtized alatt letarolták az akkor ismert világot, és ha jól tudom, nem vesztettek egy csatát sem. Ha jól emlékszem, olvastam arról, hogy a görög-makedón seregben voltak olyan férfiak, akik egymás szeretői is voltak.
Lehetséges, hogy azért tudtak ennyire hatékonyan együtt dolgozni a katonák, mert mélyebb, érzelmei/szexuális (vagy mindkettő egyszerre) kapcsolat volt köztük, ami erős összhangot eredményezett köztük?
Mit gondoltok erről?
Pont erről hallgattam egy érdekes egyetemi előadást. Pár gondolat belőle:
-A homoszexuális kapcsolatok szoros szövetségeket
alakítanak ki a hímek között
-Spártában a hét éves koruktól kezdődően közös barakkokban élő
férfiak között hétköznapinak számított a homoszexualitás
-A görög férfiak mindkét nem tagjaival folytattak szexuális
viszonyt
- Rómában: Hétköznapinak számítottak az egynemű kapcsolatok
olyannyira, hogy nem is volt külön szavuk a hetero- és
homoszexualitásra. Fontos kitétel volt azonban, hogy két egynemű római
polgár nem létesíthetett úgy szexuális kapcsolatot, hogy az
egyik férfi passzív szerepet töltött be. A katonák esetén kimondottan szigorúan vették ezt (egy
hódításban résztvevő férfi csak domináns pozícióra méltó).
-Az Ókori népek támogatták a férfiak homoszexuális kapcsolatait, szerelmeiket, mert az a csatamezőn nagyobb sikerrel jár, a két fél egymással összhangban, védelmezve harcolnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!