Biszexuális vagyok de rettegek felvállani a szüleim előtt!?

Szerintem ha ekkora "trauma" lenne ez a családnak, akkor inkább hallgass még róla.

Tudom, hogy nehéz titkolózni a szeretteid előtt, de csak bánat lenne nekik.

Biztos nem lennél kitagadva, meg ilyesmi, de ha egyenlőre nem muszáj, szerintem, jobb ha ők nem tudják,mert ahogy írod, szerintem több kárt okozna az őszinteséged, mint hasznot.

F

Nyár elején mondtam el apukámnak, hogy biszexuális vagyok. Már évek óta tudtam magamról, sokszor próbáltam összeszedni a bátorságomat, hogy bevalljam neki, rengetegszer volt olyan, hogy már majdnem kinyögtem, aztán valahogy mégsem. Végül végre valahára sikerült, és őszintén szólva nagyon vegyes érzelmeim vannak, hogy jól tettem-e.

Először is rá kellett jönnöm, hogy a szeretet nem egyenlő a megértéssel. Hiába reagált apukám "jól" és erősített meg benne, hogy így is szeret engem, egyáltalán nem értett meg, és ez nagyon nagy fájdalommal járt/jár még most is, ha visszagondolok rá. Tudom, hogy sose találkozott még ilyen helyzettel, és egy olyan generáció tagja, ahol a biszexualitás nem volt gyakran felmerülő téma (még ha a homoszexualitás néha-néha azért szóba is került) de emiatt egyáltalán nem érti az egész "lényegét". Számára a koncepció, hogy valaki több nembe is képes beleszeretni, egyszerűen elképzelhetetlen. Nem tudtam neki elmagyarázni, hogy az aktuális párom nemétől függetlenül biszexuális leszek mindig is (tehát számára, ha éppen egy lánnyal járok, az lényegében egyet jelent azzal, hogy én most épp "leszbikus lettem"), ahogy azt sem, hogy a biszexualitás nem jelent egyet azzal, hogy egyszerre több partnert szeretnék. Nyilván megkaptam a klasszikus "majd kinövöd" meg, hogy "ez még alakul" mondatokat is. De továbbra is szeret. Csak nem ért.

Amikor augusztusban összejöttem egy fiúval, éreztem rajta a megkönnyebbülést. Nem hibáztatom emiatt nyilván, hiszen egyszerűbb így a dolgom. Az övé is.

A barátom miatt kérdőjelezem meg a coming out-om szükségességét leginkább. Hiszen minek kellett az egész herce-hurca, ha aztán összejöttem egy fiúval? Most nem lenne tökmindegy, ha abban a hitben lenne, hogy heteroszexuális vagyok? Sajnos nem tudom a választ erre. Nem érzem magam közelebb apámhoz azóta, nem hiszem, hogy erősödött volna köztünk bármi, nem érzem magam különösebben könnyebbnek (talán egy kicsit) de szerintem ezek a dolgok esetenként változnak. Sokan sokkal boldogabbak azóta a családjuk körében, hogy coming out-oltak a szüleiknek, és nincs kizárva, hogy nálatok így lenne. Anyukámnak viszont most egy ideig biztos nem fogok beszélni erről, úgy érzem, nincs létjogosultsága, hiszen nem vagyok lánnyal párkapcsolatban.

Ha nagyon félsz a szüleid reakciójától, én mindenképpen várnék a dologgal a helyedben. Tényleg, amíg nincs azonos nemű partnered, tulajdonképpen nem "sürgős" a dolog. Teljesen megértem, ha annak érzed, és ki akarod magadból adni, de nagyon ajánlott megfontolni.

Viszont nem kell örökre elfelejtened a dolgot, addig is sokat tudsz tenni, hogy "előkészítsd" a pillanatot. Nézzetek együtt esetleg olyan filmeket, amikben vannak LGBT szereplők, figyeld a reakciójukat, próbálj meg beszélgetni velük ilyesmi témákról. Ha vannak meleg barátaid, beszélhetsz róluk is, próbáld meg behozni ezt a témát úgy a háztartásotokba, hogy nem mint egy hatalmas szenzációt, csak egy átlagos dolgot, ami néha-néha megemlítődik, de alapból nem egy ilyen óriási különlegesség. Idővel meglátod, mennyire fogékonyak erre.

Kitartást kívánok neked, és hidd el, bárhogy is fogsz végül cselekedni, az jó lesz, és idővel rendbe jön minden! Nem tudod rosszul csinálni, hiszen annyi az egész, hogy önmagadat adod :))

19/l