Csak én vagyok szerencsétlen és én látom rosszul a dolgokat vagy ma már tényleg ez az általános?

Én is "jófiú" vagyok, 20 éves, soha nem volt barátnőm.

Kedves, előzékeny, érzelmes, intelligens, okos (5,17-es kreditindex vegyészmérnöki karon BME-n, tehát nem magamtól találom ki), nem iszom, dohányzom... Imádom a magasztos célokat.

Én ellenvéleményen vagyok a változásokkal kapcsolatban: volt olyan idő, amikor bármit megtettem volna egy nő kedvéért, bármit, de nem kellettem...

Barátaim többször mondják, hogy miért nem kérek pénzt segítségért...

Mára úgy látom a dolgokat, hogy, az, aki vagyok, nem kell senkinek, akkor miért változzak meg... Hisz olyan alapvető dolgokban kellene változtatnom, amitől már én nem én lennék többé... Inkább leszek egy boldogtalan jóember 30 évesen is, mint azért érezzem rosszul magam, mert nem az vagyok, akinek lennem kellene. Egy nő sem érdemli meg azt, hogy "elromoljak" érte, ha engem nem szeret úgy, ahogy vagyok.

Éljenek sokáig, én nem hiányzom nekik, felfogtam, ők hiányoznak nekem, de nem fogok falnak menni emiatt. Hisz, ha nem is boldog, de hiszem, hogy értékes ember leszek, és, ha egy ember életét is jobbá tudom tenni, ha egy ember is emlékezni fog a nevemre 100 év múlva, már letettem annyit az asztalra, mint az élvhajhászok. Hiszen a fajfenntartást segítettem... Hogy mindig marad bennem egy kétely, hogy mi is lehetett volna? Kit érdekel? Hisz ugyanúgy porladok el, mint bármely más embertársam...

22:44-es vagyok.

Bocs, hogy terjengősen írtam, s még csak nem is válaszoltam neked:

Jól látod a dolgokat, és hidd el, hogy lesz egy lány, aki szeretni fog.

A barátaid meg sürgősen jegeld, mert úgy viselkednek, mint régen az óvodások (manapság ennél is durvább az óvoda)... Nem igazi barátok. Keress értelmesebbeket, ők nem fognak így viselkedni.