Kezdőoldal » Szerelem, szex » Szüzesség » Hogyan viselkedjek ezek után?...

Hogyan viselkedjek ezek után? Ilyenkor mi zajlik egy fiú fejében?

Figyelt kérdés

Kérlek segítsetek, kissé tapasztalatlan vagyok, és nem tudok kihez fordulni ezügyben(akihez tudtam, most egy ideig nem lehet), és kétségbe vagyok esve.:(Kérlek, akinek van ideje segítsen.:(

A barátommal még nem feküdtünk le, de elég régóta együtt vagyunk. Majdnem két éve. Lefeküdni kb. szeptemberben fogunk tudni(nem engedi az anyukája, hogy ott aludjak).

Eddig mindigkétszer ment el egy nap,de már az elején kérdezgette, hogy ugye nem érzem azt, hogy kihasznál? Alig bírt magával, az egész napunk arról szólt, hogy mennyire kívánjuk egymást. A második elmenésnél viszont mindigis mondta, hogy nem akarja, mert fáj, de mindig megvalósult. Nemrég elment nyaralni. Mióta vissza jött, napi egyszer megy el, és onnantól kezdve még a felizgulás lehetőségét is kerüli. Én meg nem elégülök ki(ezzel volt egy kis gondom de ezt most nem írom le), a lényeg, hogy én felizgulva maradok, és múltkor közeledtem felé, hogy legyen mégegyszer valami, mire közölte, hogy ma már nem lesz semmi. És azóta igyekezett letudni az elsőt, utána meg megse ölelt, csókolt, és kerülte az izgalmi helyzetet. Amikor rákérdeztem arra hivatkozott, hogy másodszorra kellemetlen neki, és hogy csinálta aznap magának egyszer. Én erről egy kérdést is kiírtam, viszont azóta változott a helyzet. Ma nem jutott egyből idő a kielégülésre, csak a délután közepe fele. Elkezdett izgatni, majd Ő ment volna magát kielégíteni, és látta rajtam, hogy baj van. Megkérdezte, hogy mi a baj, én meg mondtam, hogy annyi, hogy itt hagy és én felizgulva maradok. MOndta, hogy ezen segít ha visszajött. Elment a mosdóba, kielégült, majd visszajött, én viszont beszélni akartam vele, és rákérdeztem, hogy gondolom nem lesz mamár semmi, és hogy ezek miért vannak. Hiszen ha régen nem érdekelte, hogy fáj-e, akkor most miért nem akar?

Elkezdett gondolkodni, és szerintem Ő se tudta, mit akar mondani, össze-vissza volt az egész, nemis értettem..közölte, hogy két oka van: nem akar, mert kellemetlen, meg régen nekünk csak erről szólnak a napjaink, a másik, hogy nem akar kihasználni. Mondtam neki, hogy ha nekem is jó és akarom, akkor nem kihasználás, mire közölte, hogy nem baj, ő úgy érzi. Én meg ott győzködtem, hogy nem az. Utána közölte, hogy az az oka, hogy heti háromszor találkozunk(régen 2x), így a napi 2 elmenetel sok, és ha nem vagyok náluk csak 1x-2x csinálja magának egy héten.(régen napi szinten elégítette ki magát). Mondtam neki, hogy ha fáj az nem normális, mire közölte, hogy nem fáj neki(pedig azt mondta, hogy fáj), hanem csak KELLEMETLEN. Konkrétan máig értetlenül állok, és nem értem az indokot. Megkérdezte, hogy nem-e hiszem azt, hogy nem szeret? Mondom megfordult a fejemben, vagy, hogy esetleg nem vonzom már úgy, mire közölte, hogy ilyen testnek senki se tudnak ellen állni. Most mi baja lehet? Fiúk segítsetek, én ezt nem értem. Megmondtam neki, hogy az utóbbi két hétben ilyen, erre közli, hogy a múlthétre VAN magyarázata, meg az utolsó találkára, mert akkor beteg voltam...szóval össze-vissza mondja. Más nő tuti nincs a képben(ez 100%-ig biztos). Most akkor ez mi lehet?

Aztán elmondtam neki, hogy ez azért zavar, mert ha a kielégülés után csókot adok hárít, alig ölel meg(amit elmondása szerint nem vett észre). És mivel elakarja kerülni a felizgulást, ezért egész nap ilyen volt régebben, ma, miután elmondtam neki,a csókkal kapcsolatban mivel nincs felizgulva sokkal kevesebbet kapok...nekem ez lyan rossz. Régen éreztem, hogy nekemesik, hogy nem bír magával, mostmeg az első elmenéséig érzem ezt(ami egyből megtörténik ha kettesben vagyunk)...neki meg ez a kellemetlen, ha rámmászik...


2013. aug. 9. 20:18
 1/6 A kérdező kommentje:
Meg azt is mondta, hogy megváltozik a napi több kielégítéstől az ondó minősége, és ez azzal járhat, hogy nem lehet gyereke. Megkérdeztem, hogy akkor mi lesz a szexxel? Szerinte annál máshogy van.
2013. aug. 9. 20:27
 2/6 tredecim válasza:

Az ondó minősége változhat a kor előrehaladtával, de nem ettől, az is biztos. Hanem mondjuk dohányzástól.

Szóval ez nem igaz, ez nem valós kifogás.


Fura a srác egy kicsit...

Nem tudom mi lehet a fejében mert nem igazán átlagos...

Sajnálom, hogy nem tudok segíteni, de férfiként sem értem.


Én arra gyanakszom, hogy nem fizikálisan kellemetlen, hanem az a rossz neki ahogy érzi magát utána(a lelke "fáj"), lehet ez lelkiismeret furdalás, vagy bármi... talán valami trauma érhette amitől ilyen lett (hiszen ha régen minden nap csinálta, most meg csak 1x-2x egy héten...), nemkülönben ez a fizikai élményt is leronthatja, tehát hiába orgazmus, nem is olyan jó.


De ez csak messzemenő találgatás a részemről...


Valahogy el kellene érned, hogy megnyíljon neked.

2013. aug. 9. 21:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:

Azt mondod, hogy a nyaralásból mikor visszajött, mintha kicserélték volna. Nem lehet, hogy rányitottak matyizás közben? Az elég nagy törést tud okozni.


Az, hogy valakinek a 2. elsülés után kellemetlen, olyan van, ezt magam is tapasztaltam. Lehet olyan érzés is, mintha harapófogóba fognák az ember golyóit és olyan is, mintha szét akarna robbanni a farka. Ha az előbbi gondja van, akkor meleg vízzel való tusolás segíthet, mert ez lehet egy felfázás jele is, vagy a here vénáinak gondja.


Részben azt veszem ki amúgy a leírásodból, hogy elment a kedve a veled való szextől, mert lényegében nem is szexeltek, csak pettingeltek. Talán azt érzi, hogy semmi értelme veled folytatnia, mert úgysem lesz már köztetek ennél több. Az, hogy szeptemberben fogtok lefeküdni, az számára hathat áltatásként, részedről pedig elég gáz szerintem így tervezni egy ilyesmit. Ez nem gyerek, akinél tervezed, hogy mikor jöjjön a baba. Tudod ami ilyen kényszeresen meg előre tervezett, annál elvész annak a varázsa és minden érdekessége, mert addigra már érdektelenné váltok. Mindenesetre ha nálatok eleve ilyen szituáció alakult ki, akkor ne feküdjetek le egymással, mert korántsem biztos, hogy együtt is maradsz vele utána akár 1 hónapig is. Akkor meg csak bánnád egy új kapcsolatban ezt a húzást.

2013. aug. 9. 22:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 flexesMISI válasza:

Hmm, én két dologra tudok gondolni...

Vagy lefeküdt valakivel azon a 'vakáción' és lelkiismeret furdalása van amikor először elmegy és ezért nem akar második menetet.


Vagy talán valami probléma lehet a fütykösével... Szerintem kérdezz rá a másodikra. És próbálj meg neki segíteni hogy ha nagyon hárít akkor vagy csak szégyenlős amit nem igazán hiszek mivel pettingeltek... vagy tényleg megcsalt. Próbáld meg kiszedni milyen is az a fájdalom ami van neki, mennyetek el orvoshoz stb. Ha fáj neki az nem jelent jót.

2013. aug. 10. 01:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat, nagyon hasznosak voltak!

Megcsalni tuti nem csalt meg mert nem tudott volna a nyaralás alatt se(4 szülő ment velük, és Ő folyton az egyik felnőttel volt, sőt, direkt mesélte nekem, hogy a nyaralás alatt egyszer se állt fel neki-ezt úgy mondta, hogy örüljek, mert csak rám áll fel neki).

Igazából nem pont a nyaralás óta, mert utána volt még egy-két jó alkalom. Hanem úgy azóta. Tegnap mikor rákérdeztem, össze-vissza mondta a kifogásokat, és nem jöttem rá. Gondoltam én is erre, hogy megunta velem a pettinget, de ezt azért zárom ki, mert közbe nyög, élvezi, látszik rajta, hogy nagyon élvezi, és közbe közli, hogy már leakar velem feküdni. És közölte velem, hogy Ő meg azt hitte, hogy kevésbé szeretem, mert mindig Ő kezdeményezi a csókokat...de hát ha én kezdeményezem, elutasít és észre e veszi ezeket se.

Most mit tudnék csinálni? Beszéljek vele megint? Akkor meg azzal fogom idegesíteni, hogy nem szállok le a témáról.

2013. aug. 10. 10:32
 6/6 anonim ***** válasza:
3-as voltam és a mostani válaszodból ítélve szerintem nem ő az igazi. Volt hasonló tapasztalatom és arra emlékeztet, amikor úgy múlik el a kapcsolat, hogy még el sem kezdődött. Rég meg van lőve a kapcsolatod, ha minduntalan más-más kifogást hoz fel, összevissza beszél. Számomra egy kapcsolatban a legfontosabb dolog az őszinteség. Te hiába vagy őszinte, ha ő nem. Ez pedig alapvető, hogy a bizalom meglehessen a másik iránt. Vagy hajlandó lesz színt vallani vagy keress mást. Ne kövesd el azt a hibát, hogy azt hiszed megmenthetsz egy kapcsolatot azzal, hogy lefekszel az illetővel, mert nem is fog működni és meg is fogod bánni. És főleg akkor bánod majd, amikor egy érett, normális felnőtt férfivel hoz össze a sors és tudod, hogy mit vesztettél ezzel.
2013. aug. 10. 14:58
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!