Aki volt prostituáltnál, mennyit fizetett?
,,És ha majd az első csajod megkérdezi, hogy milyen volt az első csókod? Azt feleled majd, hogy 5 ezret fizettél egy szánalmas lotyónak hogy 25 évesen megcsókoljon? Nekem a pofám szakadna le!"
Valahogy meg kellene tanulnom pedig, mert egy átlag nő nagyot nézne, és el is hajtana a fenébe, ahogy kiderül, hogy bénán csókolok.
Menj el nyugodtan, ne foglalkozz a többi értetlennel. Ők minket sosem fognak megérteni,hiszen jól néznek ki, nagy a szájuk és tele voltak mindig is pénzzel. De ezek csak sarkalatos példák.
Én szegény családba születtem, agresszív apával, aki megnyomorította az egész gyerekkoromat. Emiatt félénkg, visszahúzód, gátlásos felnőtt lettem, aki nem is mer lányokkal ismerkedni. Így hát 21 évesen elmentem egy prostihoz. 8 ezerbe volt, de megérte. Végre valami jó is történt az életemben. :)
10 egy fél óráért 12 egy óráért.
én 10 et fizettem.
Általában 12 szokott lenni egy óra, van ahol a csók is extrának számít, annyit tudok hogy 3-6 között vannak ezek az extrák.
Ha megyek akkor én is szeretnék a prostival csókolózni. Aki undorodik a vele való csókolózástól, az inkább nem is menjen hozzá, mert gumival is el lehet kapni nemi betegségeket, a zuhanyzóban akár lábgombát is össze szedhetsz és a kilincseket sem szabad megfogni nála.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!