25 körüli szűz lányok/nők! Ti ismerkednétek/összejönnétek egy hasonló korú és helyzetű férfival?
Azért szerintem normális emberekből elsősorban nem a szüzesség/nem szüzesség kérdése vált ki menekülést egy másik emberrel kapcsolatban.
Ha választhatnék, inkább egy tapasztalt fiút szeretnék, hátha vele kevésbé lenne fájdalmas a legelső alkalom.
De nyilván társat keresek elsősorban, és nem egy szexpartnert. Bárkivel, akivel idáig eljutnék, az azért történne, mert megszeretem emberileg is, és egyébként is odavagyok érte, mint pasiért. Innentől kezdve pedig tök mindegy lenne, hogy szűz, vagy nem.
Csak azzal lennék együtt, akit nagyon megszeretek, onnantól pedig már nem számítana a szüzesség/nem szüzesség.
23, L
Ez alapján nem keresek, nem választok párt. De ha kiderül útközben csak örülök neki.
Oké, tapasztalatból mondom :D 23 éves páromról derült ki, és tényleg őszintén örültem, sőt renénykedtem benne előtte.
20/l (tudom kicsit fiatalabb, de a 20 nincs olyan messze a 25-től)
én már idősebb vagyok (32), de az első barátom 23 évesen volt, ő akkor 25. féltem az első alkalomtól, hogy mennyire fogok bénázni, de előtte kiderült, hogy ő is szűz. ez nemhogy elriasztott volna, de még örültem is, mert nem gondoltam volna, hogy "az én koromban" ezt az első élményemet egy olyan emberrel oszthatom majd meg, akinek szintén én vagyok az első és együtt fedezhetjük fel, hogy mit hogyan kell csinálni. és arra is gondoltam, hogy biztos ő is tart a bénázástól, úgyhogy még kevésbé izgultam. ezután az lett, hogy ő meg annyira izgult, hogy az első alkalom "nem sikerült" neki, tehát nem is lett első alkalom. :) de ezen jót nevettünk mind a ketten és utána már csodálatosan alakultak a dolgok.
szóval ne parázz, biztosan van olyan neked tetsző lány, aki ezt előnyödre írja.
jellemző, egy 25 éves szűz lány sincs
ha a férfiaktól kérdeznéd özönlenének a 24-26 éves szűz pasik
:(
Azért kérdezed, mert fontos neked, hogy a lány is szűz legyen? Mert szerintem "technikailag" jobban járnál, ha nem szűzzel jönnél össze. Persze természetesen az a jó ha az érzelmek döntenek, az hogy valaki szűz vagy nem, szerintem másodlagos (vagy sokadlagos).
23/ nem szűz L
Nekem nem számítana, hogy szűz, vagy már nem. Ha szimpatikus és jól megértjük egymást, akkor mindegy.Sőt, még örülnék is neki, hogy nem vagyok hátrányban.:)
25/L még szűz
Ha megismerem és megszeretem az illetőt, aztán kiderül, hogy szűz, max néznék egyet, de nem befolyásolna sehogy sem.
26/N (szűz)
Fiúk harminc előtt legyetek túl rajta és akkor nincs semmi gond.
De az a vicc, hogy egy teszt köre utána is elvisz egy nő ha alakul valami. Max aggódik egy kicsit hogy hátha komoly baj van. De ha nincs annál nagyobb az öröm.
Nincs mire várni, max egy kapcsolat komolyabbá válásra. De azt tudjátok fiú, hogy a gázt nektek kell nyomnotok, a zöld jelzést persze a lány adja meg!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!