Annyira parás randizni, idegennel úgy ismerkedni, hogy mindketten tudjuk, hogy párkapcsolatot akarunk. Szerintetek is?

Jobban szeretem, ha haverságból alakul ki a szerelem. Sajnos csak egyszer volt ilyenem. Ha valaki a haverod, akkor már régóta beszélgettek, hülyültök egymással, ismeritek egymást, jól kijöttök egymással, látott már rossz passzban, smink nélkül, esetleg még egymás szüleit is ismeritek.

Ellenben ha egy idegennel kezdesz el beszélgetni, randizni azt tudva, hogy ő is párkapcsolatot keres, mint te... Nagyon izgulsz a randi előtt, félsz, hogy valami hülyeséget csinálsz, lehet, hogy nem is leszel neki szimpi, nem tudhatod, hogy ő be fog-e jönni neked az első randi után, ráadásul több idő úgy összejönni valakivel, hogy nem ismered, mintha már igen, és csak azután döbbentek rá, hogy többet akartok egymástól.

Ráadásul már sokszor randiztam ismeretlenekkel, és szinte egyikkel sem jöttem össze. Kb. fölösleges volt, és utálok izgulni, parázni, hogy mi lesz. Néha nem is tudom önmagamat adni, mert én amúgy nagyon barátkozós és közvetlen vagyok, sokat beszélek, de ha izgulok, akkor nem tudok olyan lenni, mint egy haverom társaságában.

Van még valaki, aki így gondolja?

Az a baj, hogy most nincs egy olyan haverom se, akivel kölcsönösen bejönnénk egymásnak. (Nekem bejön 3 is...:D nem vagyok szerelmes beléjük csak el tudnám képzelni velük. Nagyon jó barátokkal nem, de ők csak szimplán haverok.)

19/L