Nagyon megbántottuk egymást, van értelme folytatni?

Nyáron ismertem meg interneten, azóta rengeteget beszéltünk, majd találkoztunk is nem 1x. Nagyon közvetlen volt velem, olyan "jeleket" adott (direkt nem részletezem), amelyeket egyszerű baráti viszonyban nem engedhetne meg magának az ember, ha nem akarna többet a másiktól. Közel kerültünk egymáshoz, ezért azt hittem, több vagyok neki, mint egyszerű barát, több is lehetne köztünk, ő elfogad engem.

Utolsó találkánkon egyszer csak szóba jött, hogy eseményutánit nem rég próbálta ki, mert azóta lefeküdt egy sráccal elég rövid idő alatt, ismerkedésünk közben, mert élni kell.

Sokkolt. Semmit nem jelentett az egész számára, egy senki vagyok neki. És ez az érvelés is, hogy élni kell, számomra nevetséges ha számomra senkiktől hallom (pl gyakorizoktól), de pont tőle fagyos vízként ért. Teljesen félreismertem.

Kimondtam előtte, hogy csalódtam benne. Mikor puszit akart adni eltoltam magamtól.

Pokolian fájt az egész, mert magamban is csalódtam, hogy lehettem ilyen hülye, de kivágtam magamból úgy érzem, elfogadtam, és mentem volna tovább. Amúgy is, csak ismerkedés volt, ne hogy már fájjon, ugye. Csak beleéltem magam feleslegesen.

Később neten beszéltünk, és durva dolgokat vágtunk egymás fejéhez, főleg ő, én inkább csak hagytam, hadd tomboljon, de nekem akkor már nem fájt semmi.

Pár nappal később azt állította, hogy az egész kamu volt, tesztelt, és ő csalódott bennem a reakcióm miatt.

Hátam mögött ismerősökön keresztül féltékenykedett más lányokra, akikkel azóta ismerkedek és közel engedek magamhoz. Mondja; én lettem volna az első barátja hosszú idő után, neki gyors voltam, nem tud csak így megnyílni, mint ahogy én azt vártam tőle, makacs vagyok és úgyse fogok változtatni a véleményemen, nem fogom elfogadni őt.

Azt érzi felőlem, hogy számomra ennyi volt, fáj neki, hogy mindenre azt mondom nem érdekel már, és elutasító vagyok azóta vele.

Ezt mind a nyakamba zúdította, és nem tudom mi lenne a helyes most.

Engedjem el neki azt, hogy hazudott, és tesztelgetett? Nem megalázó számomra, hogy ilyet is elviselek? Vagy én vagyok a paraszt? Bűntudatom van, hogy így viselkedek vele, és hogy nem engedem közel.

Mit gondoltok, mi lenne a helyes? Hogy lehetnénk boldogok ezek után?