Egyes nők ismerkedés alatt miért várják el, hogy folyton a férfi törtessen utánuk, miközben ők nem tesznek hozzá egy morzsát sem, majd miután hanyagolva lesznek, fel vannak háborodva?
1. Korábban többször említette nekem, hogy ő nem szereti, ha neki kell egy férfi után menni, nem is szokott senki után rohanni.
/ Eddig rendben. /
2. Közölte azt is, hogy ha őt nem érdekli a férfi, akkor egyre kevesebbszer keresi, hogy a férfinak leessen a tantusz.
/ Azt hiszem, nagyjából eddig is rendben. /
3. Mivel egyre kevesebbszer keresett engem, és mivel előtte felhívta rá a figyelmemet, hogyha ilyen történik, akkor ne számítsak komolyabban a folytatásra, így vettem a lapot, és én sem kerestem már gyakran, mondhatni az utóbbi egy hétben nem is beszéltünk.
/ Felfogtam, értettem, elfogadtam a "törvényeket". /
Amit viszont képtelen vagyok hová tenni, az a következő üzenet tőle:
"azt hittem van benned annyi egyenesség hogy megmondd, ennyi volt, de úgy látszik jól döntöttem, hogy nem kerestelek egy darabig, na szia"
---
Tehát akkor most azért nem keresett, mert:
a.) ... már valóban kevésbé érdekeltem őt,
b.) ... le akart tesztelni, hogy mennyire vagyok képes ragaszkodni hozzá annak ellenére, hogy ő konkrétan kijelentette számomra az ő kis "szabályait",
c.) ... ez csak egy szokásos női sablonhiszti, magára akarja vonni a figyelmet,
d.) ... nem jött össze egy másik férfival a "flörtölés", és ha ló nincs, jó a szamár is alapon újra meg lettem találva,
e.) ... utólag rájöhetett, hogy velem mégis érdemesebb komolyabban megismerkedni.
Valaki megmondaná a helyes választ? Egyszerűen nem tudok kiigazodni a nőkön, nekem ez nem megy.
Én lány vagyok, de az ilyen viselkedéstől a falra mászom.
Normálisan bánok a férfiakkal: feltéve, hogy ők is ugyanígy viszonyulnak hozzám.
Ha nem tetszik az egyéni szabályrendszere, akkor hosszú távon nem is fogod jól viselni magát a személyét sem.
Egyébként van benne ellentmondás is, képzelem menyire gondolhatta át, valami halovány ábrándja van az ideális férfiról, ami nem létezik. :) Logikában gyenge, inkább érzelmi alapon dönt.
Kérdező: tisztázd vele ezt a konfliktust, mondd el neki, mi történt a Te szemszögedből, talán egy pillanatra felébred. Mindketten jól fogtok járni.
Viszont ez már egy ilyen "játszma", vagy "háború", amiből jó kapcsolat már nem lesz, maximum társfüggőség. Lépj ki, mielőtt még belemennél.
Nos tipikus női kettősség.
Én nem foglak keresni, de fuss utánam.
És a szabályok nem azért vannak, hogy betartsd őket, hanem várja, hogy ne tartsd be, és csapd neki a szelet. Ostromold, udvarolj, fuss utána, loholj.
És akkor ha elégedett, majd dob egy cukrot, és megsimizi a buksidat. (és ez még mindig nem jelent szexet sem, csak megdícsér, hogy ügyes voltál)
Nah ezért nem futunk nők után :))))) Idővel a férfinép eszesebb fajtája ezért lesz olyan mint a vén bika a viccben. (majd amelyik búgni akar idejön maga)
Szerintem szembesítsd magával: "megmondtad, ha nem keresel mit jelent, elfogadtam! Ne játszd a sértődöttet, ha akartál volna keresel mert te ígérted ezt! Azt hiszem én döntöttem jól!" És meglátod mi lesz. Hiszti, de keresni fog, hogy visszaszólhasson :D
Döntsd el ki futtat meg kit.
És pláne: megéri e. Nem biztos, hogy ez a csaj megéri a sok fáradtságot, tized ennyi munkával is találsz kezesebbet :) A nők szeretik különlegesnek hinni/feltüntetni magukat. PEdig 95%-uk tucatjával olcsóbb
"A nők szeretik különlegesnek hinni/feltüntetni magukat. PEdig 95%-uk tucatjával olcsóbb"
Igen, és mind egyforma... akárcsak a férfiak. Gratulálok, 5-ös válaszoló az életviteledhez. Bölömbika :D
Attól még, hogy egyáltalán nem érdekelted őt, rosszul esett az önérzetének az, hogy nem kerested :D Szerintem tök jól tetted, a csajnak legalább most visszanyalt a fagyi.
Szerintem amúgy a.), d.) illetve az van, amint írtam az előbb, nem érdekelted, de legalább végre a saját szabályait megtapasztalhatta a másik oldalról. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!