Kezdőoldal » Szerelem, szex » Ismerkedés » Szerintetek mit akar? Kapcsola...

Szerintetek mit akar? Kapcsolatot vagy csak ágyba vinni?

Figyelt kérdés
17 éves lány vagyok, sosem volt még igazi kapcsolatom, mert eddig eléggé visszahúzódó voltam, nem szerettem ismerkedni. Szerencsére elég sokat változtam az utóbbi 1 évben. Voltam most a mamáméknál egy hétig, ott megismertem egy srácot, illetve kettőt. Nálam egy évvel idősebbek. Jól néznek ki, viccesek, aranyosak, igazából nekem eléggé bejön mindkettő így elsőre. Az egyik pl. magától rögtön odaadta a pulcsiját mindig este, mert hideg volt és fáztam. Meg amúgy is kedves volt velem nagyon, nem szoktam én ezt meg a fiúktól.. De őróla ennyit, mert a másik az jobban nyomult. Pedig amúgy annyira nem bírom a nyomulós pasikat.. De aztán már 1. nap kézen fogva mentünk éjjel (mondván hogy fél:D de ez hosszú sztori) Másnap filmeztünk, összebújt velem az ágyon. Aztán 2 nap múlva már úgy aludtunk, hogy ő teljesen magához ölelt. Utána meg folyton bókolt, hogy aranyos vagyok, milyen szép a szemem, a hajam stb. Masszírozott is, magához ölelt, meg teljesen úgy viselkedtünk, mintha egy pár lennénk.. Pedig csak néhány napja ismerjük egymást. Ő most vár majd vissza engem. Amúgy nem tudna rávenni, hogy lefeküdjek vele, legalábbis így nem. Ahhoz előbb egy ideig együtt kéne lennünk, és ha úgy gondolom, hogy tényleg szeretem, na majd akkor. Egyelőre csók sem volt, bár lehetett volna. De ez így túl gyors, úgyhogy inkább elkerültem, hogy megcsókoljon. Nem tudom, mit akar.. Szerintetek lehet, hogy ilyen hamar tényleg megtetszettem neki és akar valami komolyabbat is (mivel kb. éjjel-nappal együtt voltunk, sokat beszélgettünk, sok közös van bennünk, tényleg jól elvoltunk már rögtön az elejétől kezdve) vagy csak ágyba akarna vinni? Nem tudom, hogy jó ötlet-e, illetve hogy hagyjam-e, amit csinál/csinálunk.. Mármint hogy így magához ölel, simogat, puszikat ad stb.
2014. aug. 18. 20:24
 1/3 anonim ***** válasza:

Hát nem tudom. Szerintem szerelmes és hogy ezt szexel fűszerezné meg azt nem tudom, de hódítani akar ami jó. Nem megvásárolni kell a nőket hanem meghódítani!

Az első lovagias, de ez kevés. Így csajt szerezni akkor én is így fogom. Az elsőről bármit eltudok képzelni mivel nincs elég infó. Lehet az csak megfektetne, de lehet egy igazi lovag.

2014. aug. 18. 20:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
Az első srácra érdemes odafigyelned, aki a pulcsiját adta oda neked. A másikat építsd le.
2014. aug. 18. 20:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
Biztosan meg akar töfködni, mit érdekel, hogy ezen kívül anyádnak bemutathatod-e?
2014. aug. 18. 21:18
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!