Csak én érzem magam olyan magányosnak, olyan meg nem értettnek, olyan különcnek, egyedinek, időnként marslakónak? : D

Úgy értem alig van barátom, inkább csak haverok vannak és folyton úgy érzem senki sem ért meg igazán, hogy másképp jár az agyam. Mintha másik bolygóról jöttem volna. Más a gondolkodásom is. Lazán benne lennék szexkapcsolatban lány baráttal, akit kedvelek, míg mások beteg állatnak, rossznak tartanának emiatt és a lányok sem igazán vevők a dologra. Aztán azt se értem minek kell folyton mások parancsai szerint élni. Jobb szeretek a magam ura lenni és utálom az okoskodó embereket, akik valójában semmit se tudnak. Hiába élek a szülőkkel, tesókkal, mégis úgy érzem teljesen egyedül vagyok, senki sem olyan, mint én, mindenki más, fura, nekik meg én vagyok a fura és másoknak is. :D Sajnos emiatt sincs igazából sok barátom és, aki van is inkább csak haver. Szeretnék ismerkedni, barátkozni, lány barátokat is találni, akivel szexelnénk időnként, de valahogy nem az én világom eddig senk sem, kitaszítottnak érzem magam ebben a világban, meg nem értettnek, idegennek. Alig van egy-két emberrel, akivel lóghatok valamerre és ők sem mindig érnek rá én meg gyakrabban menné itthonról. Utálok itthon rohadni tartósan. Most, hgy itt a nyár még jobban be fogok kattanni, hogy alig van hozzám hasonló gondolkodású haverom és nincs kivel elmenni programokat csinálni stb.