Nem értem a fiatalságot, mitévő legyek?

16 éves vagyok, fiú. 14 éves korom körül jött el a 'csajozós' korszakom. Abban az időben volt is 2 barátnőm összesen, de mindegyik kudarcba fulladt ( nem tartott tovább 1 hétnél). Valahogy mindíg én éreztem magam annak, aki rosszabbul jött ki a dologból. A szüleimmel rendszeresen megbeszéltem az ilyesféle gondokat, bajokat. Mindíg azt mondták nekem, te nem ilyet érdemelsz. Szóval gyorsan túl is léptem ezeken, gondolván, hogy ez csak egy úgymond tinikapcsolat. Nos, azóta eltelt 2 év, elkezdtem a gimnáziumot, más közegbe kerültem, olyanba amilyet mindíg is akartam. Szerény, de igaz emberekkel körülvéve lenni. Megtaláltam az én, kis 5-7 fős baráti közösségem akikkel jól elvagyunk, és mindenféle, normális témáról tudunk beszélni. Nem vagyok az a 'ki ha én nem' típus. Egy ideje sokat vagyok bátyámmal, együtt zenélünk egy zenekarban már egy éve. Látom a bálokban, hogy mit meg nem engednek magukban a nők öltözködésben. Egyszerűen nem értem: arra megy a mai világ, ha leülünk, és látszik a bugyi, miegyéb, ezen felül jól berugunk, költjük apuci anyuci pénzét, akkor beleillünk a társaságba, és 'menőnek' érezhetjük magunkat? Olyan tanácsokat kaptam különféle emberektől, hogy mialatt gimnáziumba járok, ne nagyon foglalkozzak azzal, hogy legyen valakim, stb, azt ráérek utána is, lesz még időm - címszóval. Ezen kívül, én nem ezt láttam a szüleimtől 16 éven át, hanem azt hogy 30 év házasság után is látszik rajtuk, hogy teljes szívből szeretik egymást, mikor egymásra néznek sugárzik belőlük a szeretet. Jó, nyilván kisebbféle veszekedés minden családban van. Szóval én egészen biztosan nem fogok idehozni egy olyan lányt, aki nem illik a családomba. Van egy nővérem és egy bátyám- ők 30 és 32 évesek. Sok-sok tanácsot kaptam tőlük, illetve tanultam a hibájukból. Biztos nem fogok hazahozni olyas valakit, akivel nem lehet elbeszélgetni akármiről, nem tud úgy reagálni a dolgokra, bánni a dolgokkal, részt venni a munkában, ahogy kéne, és azt hiszi, hogy ő tojta a spanyol viaszt. Tény, nagyon válogatós vagyok a nők terén. Idegesít, ha vihog olyan dolgokon, ami egyébként egyeltalán nem vicces, játsza magát. Sokakat úgy meg tudok forgatni a szavukban, ahogy azt rendjén-módján kell. Nem ismerik fel a hátulról-mellbe kérdéseket, és semmi miegymást. Én a zenéléssel a saját pénzem keresem, magamnak veszem a ruháim, a szobámat ebből ujítottam fel a saját magam finanszírozásával, szüleimet is segítem ha kérik, és szükséges. Erre büszke vagyok, hogy más 16 éves mit csinál? Elmegyünk moziba, étterembe, uszodába, egyéb helyekre. És teljes mértékben megnyugtat, hogy ezt nem ők keresték meg. Rendben van, nem kell minden 16 évesnek saját magának keresni a pénzt, de akkor ne is költsék a megélhetőségre keresett pénzt. A gimiben ahová járok, nem szoktam túl sok lánnyal beszélgetni, egyedül 3 van akikkel kb egy hosszon jár az agyunk. De valahogy kezdem érezni, hogy kéne nekem is valaki, de ha valaki felé közeledek, és meglátom hogy milyen baráti közössége van, nem is folytatom. Sok időmet töltöm el a harmonikával, billentyűvel, emellett tanulással, 4-es átlagom van. De emellett tudnák időt fordítani a lányokra is. HA érdemes. Mit gondoltok mit kéne tennem az ügy érdekében?