Lehet, nekem is célszerű lenne valakivel név nélkül beszélgetni, ismerkedni?

22 éves férfi/fiú vagyok. Állítólag intelligens, művelt. Van/volt egy gyönyörű barátnőm, aki okos, ügyes, a szakmájában kiemelkedő. Négy évig együtt jártunk középiskolába és annak ellenére, hogy az osztályban mi ketten voltunk azok, akik folyton különböző versenyeredményeket értek el, sosem éreztük úgy, hogy nekünk barátkozni kéne. Ő amolyan népszerű volt, döglöttek érte az évfolyamtársak, míg én inkább visszahúzódó voltam. Nem azért mert félős lettem volna, csak nem éreztem szükségét annak, hogy most nekem mennyi haverom, barátom legyen.

Év végén egy eseményen megismertük egymást, utána egész nyáron össze voltunk ragadva. Folyton jött, folyton mentem. Aztán elmentünk egyetemre, szüneteltettük ezt a dolgot. Aztán a rákövetkező nyáron folytatódott a dolog, eljött egy estére filmezni, végül 5 éjszakán át itt maradt. Sülve-főve együtt voltunk, nem untunk egymásra. Nem akartam kapcsolatot, ő sem. De azért ennyi együtt-töltött idő után felmerül a kérdés, hogy kell-e ezt egy magasabb szintre emelni? Szóval nyár végén összejöttünk. Nem voltunk egymásba szerelmesek, de közel voltunk hozzá. Mostanra azonban eltelt háromnegyed év, és azt vettem észre, hogy már kevésbé hiányzom neki. Hogy kevésbé szeret. Rákérdeztem, mi a gond, de nem volt hajlandó beszélni róla. Két hónapig ment a huzavona, végül kihúztam belőle azt, amit anélkül is tudtam, hogy kimondta volna. Csak szerettem volna, ha ő mondja el. A lényeg, hogy nagyon szeret, de nem annyira, hogy kapcsolatban maradjunk. Azért nem merte ezt elmondani, mert pontosan tudja, hogy szakítás után én mindennemű kapcsolatot megszakítanék vele. És ő ettől fél. Legalábbis ezt mondta, és én is úgy gondoltam, hogy ilyesmi játszódhat le benne. Akkor azt mondtam, abbahagyjuk. Nem akarom megfosztani a szerelemtől és magamat sem attól, hogy olyan lánnyal legyek, aki szeret engem(kellőképpen). Akkor sírt. Aztán pár óra beszélgetés után abban maradtunk, hogy folytatjuk és meglátjuk. Azóta nem tudtunk találkozni, ez egy hete történt. De legalább most majd kiderül, mozdulni fog a dolog valamerre.

A gondom az, hogy nekem hiányozna. Szeretem. De már most meggyőződésem, hogy mit fog dönteni, sőt, szerintem már döntött is. Nem írja, hogy szeret, hogy hiányzok, semmi. Mondtam neki, hogy megoldottam, hogy mehessünk tengerre(eddig az én anyagi állapotom miatt részemről ez nem volt rendben). Nem is örült neki. Azt mondta, majd megbeszéljük. De azt is csak úgy. Úgy sehogy. Mondtam, hogy ha hazajön, mehetünk Tiszázni, borozni... annak sem örült. Semminek nem örül, amit mondok neki, pedig igyekszem.... tudom, mit szeret, ha ránézek, tudom, mit gondol.. És fontos nekem.

Ezt le kellett írnom, sajnálom, ha valakit untattam.:)

Tehát... 22 éves vagyok, széleslátókörű, szeretem a zenét, a természetet, az állatokat, a szakmámban már most elismernek, pedig még csak egyetemezek, rengeteg nemzetből vannak barátaim, nem ítélek első látásra, a belső értékeket tartom fontosaknak. Külsőleg nem vagyok adonisz, elég vékony vagyok és magas, de ezzel sosem volt gondom. A lányoknak se.

Kell valaki, akivel beszélgethetek, aki esetleg érezteti velem, hogy szimpatikus vagyok neki, hogy embernek érezzem magam.

Szóval ha van valami húsz év körüli lányka, nő, aki bármiről is társalogna, írjon már rám, na.:)

Néha megkerül a gondolat, hogy egyáltalán mit akarok ettől a lánytól, amikor olyat is találhatnék, aki jobban becsüli, hogy mellette vagyok.. de ugyanakkor félek, hogy kicsit elvesznék, ha ő magamra hagyna.

Egyébként nem vagyok ilyen érzelgős, hamar talpra tudok állni, határozott vagyok, de ez most kikészített.

(ja, mielőtt prepotensnek tűnnék, van pár rossz tulajdonságom is... néha hamarabb mondok ki valamit, minthogy azt átgondolnám. Vékony vagyok, mint már említettem. Mostanában cigizek. De amúgy sokat mozgok is.. Néha elhanyagolom a barátaimat. Most ennyi)

Ha véletlen felkeltettem az érdeklődését valakinek az előbb említett korosztályból és nemből, azt kérem, hogy írjon, mert tényleg szükségem van valakire, akivel beszélgethetek..

Üdv.