Tegnap az edzőteremben együtt szaunáztam egy számomra gyönyörű lánnyal és a barátnőjével. Vajon tetszem neki? Konditerembe járó lányok és fiúk véleményére lennék kíváncsi. Lehet konditeremben ismerkedni? (többi lent)
Sziasztok
Sajnos ismerkedésben nem vagyok valami jó és nem igazán tudom mikor tetszem egy lánynak. 25F vagyok és vékony testalkatú és ezért kezdtem el edzeni, hogy alakítsak a kinézetemen és legyőzzem a komplexusomat. Már 1 éve edzek és kezdenek az izmaim is látszani. Régen mindig azzal csúfoltak "50kg vagy vaságyastól". Ennyit a múltról.
Tehát tegnap amikor edzés után beültem a szaunába akkor már két csinos lány feküdt bent. Az egyik nagyon tetszett. Talán még soha egy lány sem gyakorolt rám ekkora hatást. Szóval amikor beültem utána pár perccel a barátnője megjegyezte, hogy ő lassan kimenne és kérdezte a barátnőjét (aki tetszik), hogy ő hogyan bírja. Mire ő mondta, hogy jól és, hogy ez gyenge ahhoz képest amit egy másik helyen egy fürdőben tapasztalt. Szerencsére én is voltam már ott így megjegyeztem, hogy amikor én ott voltam akkor bizony nagyon hideg volt az ottani szaunában. Erre ő reagált, hogy "nem is..." és így elindult egy beszélgetés. Pár mondtad után a barátnője kiment, hogy neki elég. Ő bentmaradt szerencsére :) és azt a témát hozta fel, hogy a teremben az egyik srác milyen béna szöveggel jött oda hozzá. Én helyeseltem és miután már ketten voltunk bent bemutatkoztam és nyújtottam a kezem. Erre ő, hogy a keze kicsit izzadt mire én...persze elvégre egy szaunában ülünk. Erre elmosolyodott és ő is bemutatkozott és kezet fogtunk. Majd mondta, hogy végül is a teremben is izzadunk. Szóval aztán még kicsit beszélgettünk, majd lekászálódott és még váltottunk pár szót majd ő is kiment, mert már sok volt neki.
Szerintetek szimpatikus voltam neki? Ha legközelebb találkozunk a terembe akkor oda menjek hozzá edzés közben, esetleg elhívhatom pl. egy kávéra?
Vagy ez még így a második találkozáskor korai lenne?
Előre is köszi a válaszokat
#1. Oké, értve!
Szóval megtanulja...
És utánnna?
Kérlek Mester, taníts még minket!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!