Hogyan jobb megközelíteni egy lányt?
Nem tudunk kettesben beszélni, mert mindig van körülötte pár fiú, vagy lány. A lányok még nem is annyira baj, de a fiúk azok igen, mert tőlük nem lehet kettesben beszélgetni, mert folyton magukra terelik a figyelmet, mert zavarja őket, hogy valaki udvarolna a lánynak, akinek ők nem mernek.
Szóval csak úgy odamenni hozzá suliban és elkezdeni beszélgetni, úgy, hogy nem ismerjük egymást, szerintem nem jó.
Arra gondoltam, odamegyek, és egyből elhívom, hogy lenne-e kedve suli után kettesben beszélgetni kicsit.
Szerintetek ez jó ötlet?
Lehet túl konkrét, meg nyomulós, de már ezzel szenvedek 2 hete, hogy nem tudom megközelíteni finoman, úgy hogy nem hívom el konkrétan sehova..
Én kérdeznék tőle valamit, hogy nem tudja-e, hogy hol van valami az iskolában, vagy hogy mikor lesz a nem tudom mi, mit tudom én, valamit kérdezzél, ami iskolával kapcsolatos. Utána már tudtok egymásnak köszönni, mosolyogni, és mehet tovább a móka. De rögtön elhívni, hát szerintem kockázatosabb, mint fölépíteni egy pár lépéses dolgot. Nem kell sokáig várni, de érdemesebb beszélőviszonyból indítani szerintem.
Ha nem megy tényleg, akkor hívd el rögtön, az is sokkal jobb, mint ha meg sem próbálod.
Hát olyan sokat nem találkoztunk össze, de mosolygott talán..
De végülis ez mindegy is, mert mindenképpen el akarom hívni. Csak már kezdek türelmetlen lenni, a sok idióta haverja miatt. Mert nem tudom így úgy csinálni, mint ahogy szoktam. Ez nekem teljesen szokatlan, hogy igazából be kell törni valahova, szó szerint.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!