Nem tudom megjátszani, hogy boldog vagyok, miközben rosszul érzem magam egyedül, szomorú nő meg nem kell senkinek. Ördögi kör? Mit tehetnék?

Ha megtalálod azt, akivel boldog lehetsz, már nem leszel szomorú. :)

(Ezt jól megmondtam :D)

Persze, egy búvalbélelt siralomhalmaz nő nem a legbizalomgerjesztőbb, de az sem mindenkinek az esete, ha a nő egyfolytában a mű bájvigyorával néz rá.

Ha valakivel az ismerkedési szakaszba kerülsz, úgyis feldobja a kedved!

" Nekem szomorú nő kell. Mert én is szomorú vagyok."

Hogy aztán egymást húzzátok le? Neked pont, hogy egy boldog nőre lenne szükséged aki nyomatja beléd a pozitív energiát és a boldogságot...

hát Kérdező tudom sajnos nem vigasztal,de én is ugyanebben a helyzetben vagyok egy az egyben amit leírtál.A kérdésedben is,és a kommentedben is teljesen magamra ismertem.:/ Csak az a különbség,hogy én férfi vagyok.Érdemben nem tudok hozzászólni sajnos a kérdésedhez,mert ugyanebben szenvedek én is. :/

22/F

Utóbbi időben nem írtam egy kérdésre sem, nincsennek motiváló kérdések, de most megtört a jég.

Idéznék egy megtörtént esetet, Popper Pétertől:

György Júlia Kossúth-díj átadóján voltam és ott összefutottam egy régi-régi barátommal, Montág Imrével. Kérdezte tőlem az Imre:

- Te, Péter! Mi olyan jóban voltunk, mi történt velünk? Nem beszélünk, nem írunk már egymásnak.

- Imre! Én erre véletlenül tudok felelni! Egy kép jut Rólad eszembe: Láttalak egyszer a Mátra-szállóban, ültél, kávéztál és belemosolyogtál a világba. Ne haragudj, de én ezt nem tudom megemészteni, hogy nem megy le a képedről azóta sem a megelégedett vigyor.

Azt mondja az Imre erre:

- Te hülye, Te! Én egy nagyon szomorú ember vagyok, de mi köze ehhez a világnak? Hát mosolygom. Éjjel, a takaró alatt a párnámba bújva sírok. Képzeld Péter, van egy munkatársam, aki állandóan panaszkodik. Mindent kritizál, igazi negatív figura. Tudod, az a gyanúm, hogy éjjel a párnájába röhög.