Miért nem ért meg senki, vagy csak irigyek az emberek?

20 éves férfi vagyok , jelenleg egyetemen tanulok. Úgy érzem senki nem tudja milyen vagyok igazán , se a családom , se a haverok , se senki. Úgy érzem teljesen más felfogásom van mint másoknak , teljesen más elképzeléseim vannak az életről. Fontos számomra a karrier , ezért is tanulok , vannak álmaim , sok mindent szeretnék kipróbálni , sok mindent szeretnék elérni. Szabadidőmben (ami elég ritkán van mostanában) szeretek kikapcsolódni , elengedni magam , mert máshogy nem bírnám az állandó hajtást. Ilyenkor vagy csak leülök megnézni egy filmet , vagy zenét hallgatok és megnyitok egy üveg pezsgőt , vagy este elmegyek egyedül bicajozni egyet a városban vagy most pl. gondoltam egyet és kimentem édesapámhoz külföldre egy hétre.

A leírtakból is látható talán , hogy többnyire magamnak csinálok programot , mással nem nagyon tudok számolni.

A haverok , ha lehet egyáltalaán így nevezni őket már sokszor hagytak cserben minden értelemben - jóllehet- ha velük vagyok akkor mindig nagyon jól kijövünk , de hosszú távon kezdem ezt is megunni , egyre jobban azt érzem , hogy csak vannak , azért , hogy legyenek , de úgy többre nem nagyon számítok tőlük.

Gondolok itt ilyenekre , hogy tavaly terveztem egy külföldi utat volt osztálytársakkal , mindent megterveztem A-tól Z-ig mindenki megígért mindent , aztán nyilván nem lett semmi az egészből.. Vagy pl. nemrég megbeszéltem egyik haverommal , hogy este megyünk bulizni , aztán olyan este 10-kor rámcsörgött h mégse jó.. Hát engem meg nem érdekelt fogtam magam és elmentem egyedül , és jól tettem !

Igazából sokszor azt érzem , hogy csak magammal számolhatok , mindent egymagam kell megcsináljak és lehet nincs is szükség haverokra , jobb ha nem is számolok velük , erre egyébként már vagy 2 éve rádöbbentem , és szerintem ez már nem is nagyon fog változni.

De bármennyire is erős vagyok lelkileg , mert tényleg viszonylag sok mindenen átmentem már és megedződtem , sokszor azt érzem , hogy ezt azért mégsem lehet egy életen át csinálni , vagyis nem biztos , hogy szerencsés.

Úgy érzem , sokszor (lehet h rosszul) , hogy még a haverok is irigyek rám , mert független vagyok (szüleim külföldön , ill. más városban dolgoznak) , adok a megjelenésemre , ha elhatározok valamit azt véghez viszem bármi áron..stb és tényleg az van , hogy lehet még azokat is zavarja ez valamennyire akikkel amúgy jóban vagyok..

Normálisnak nevezhető kapcsolatom eddig nem volt , 2 lánnyal volt eddig ilyen nem is tudom minek nevezhető 'kalandsorozat' talán :D csináltunk pár közös programot , együtt töltöttünk pár közös éjszakát de klasszikus értelemben véve nem jártunk. A lányok terén az a baj , hogy sokszor , aki nagyon tetszik afelé nehezen tudok nyitni , illetve félek az elutasítástól. Azt pedig , hogy megismerjenek arra ritkán veszik a fáradságok (tökéletesen meg is értem őket) ugyanis szerintem nem nagyon tudnak hova rakni. Egyszerre tudok félénk , beképzelt , zárkózott , nagyszájú , de akár normális is lenni , pedig ez mind csak álca , igazából csak egy normális társa, megértésre vágynék valaki részéről.

Van esélyem így normális , társat találni , vagy változtatnom kell , szerintetek velem van a baj ?

Bocsi kicsit hosszú lett , de már régóta terveztem ezt leírni , elmondani valakinek , hátha valaki hasonló cipőben jár , hasonlóan érzi magát.

Köszi a válaszokat !