Nők! Ha egy pasinak van esélye, azaz bejön Nektek, akkor meddig mentek el abban, hogy húzzátok az agyát?

Van egy nő, akit pár hete megismertem. Egyszer randiztunk is. Nagyon jól éreztük magunkat egymás társaságában, igaz, hogy semmi olyan nem történt, de úgy köszöntünk el, hogy lesz folytatás. (Felnőtt, már-már majdhogynem középkorú, elvált, független emberek vagyunk mindketten.) Meg is beszéltük, hogy találkozunk még a következő héten. (Elfoglaltak vagyunk mindketten.) Aztán amikor hívtam, akkor elfoglaltságra hivatkozva elhalasztotta. De külön mondta is, hogy nem lepattint, hanem tényleg nem ér rá. Amikorra megbeszéltük az újbóli telefont, akkor megint elfoglaltságra hivatkozva visszautasít azzal, hogy "majd beszéljünk". (Előtte egy SMSemre meg nem is reagált.)

Szóval kérdezem nők: ha a pasinak van esélye, akkor ugye Ti is akarjátok a kapcsolatot, nem csak ő? Mert ha egyoldalú a pedálozás, akkor az ember kicsit hülyén érzi magát. Mondjuk eldöntöttem, hogy a nemválaszolás az SMS-re, illetve a második telefonos leppattintás után én nem keresem többet, mert annyira én is vagyok ember, nekem is vannak érzéseim, én is a saját időmet (és magamat) adnám neki, azaz nem csak az ő ideje, hanem az enyém is, ami nekem legalább annyira fontos és értékes, mint neki az övé.

Vagy hogy van ez? A nők simán megjátszhatják a rá nem érőt, de közben lúzer balfék a hapsi, ha eltávolodik, mert nem veszi az adást? Vagy képtelen egy nő (különösen egy elvált és nem csitri korú) őszintén megmondani, hogy ne folytassuk?

A korábbi telefonbeszélgetéseink is elég pajzán célozgatásokkal és röhögcsélésekkel voltak teli, soká tartottak és nem miattam, éppen ezért állok értetlenül ez előtt a sorozatos lepattanás előtt.