Őszintén! Hányszor akadályozott meg a félsz az ismerkedésben? Hogy nem mentél oda, hogy nem hívtad randira, hogy nem csókoltad meg?

Őszintén még egyszer se. Akik úgy igazán megtetszettek és akartam tőlük valamit, azok előbb-utóbb akartak tőlem valamit mindig. Volt olyan akinél ez nagyjából 3 hónapba is beletelt, eleinte csak barátkozni mert velem (persze láttam rajta, hogy többet akar), de én nem kezdeményeztem és nem adtam jeleket, meg akartam várni mindenképp, hogy ő lépjen, aztán hosszú idő alatt, de lépett.

lehet, hogy ez hülyeség és eddig csak szerencsém volt, de én akkor tudok igazán felnézni egy férfire, ha mer határozott lenni, és legalább ennyit megtesz értem, hogy ő kezdeményez. Sőt, még a következő pár lépést is tőle várom (aztán persze később sokszorosan viszonzom ezt, de az elején nekem kell ez). És a másik dolog: ha valakivel együtt kell lenni, mert úgy igazán összeillenénk, akkor én úgy vagyok vele, hogy a találkozásunknál a másik fél is azt érzi, amit én, benne is elindul a vonzódás az irányomba, érzi a szimpátiát, valamiféle erős összetartozást, és ha ezt érzi, akkor úgyis lép. :)

És ilyenkor mennek maguktól a dolgok, a barátommal is sose volt semmi akadály, annyira természetesen jött az egész kapcsolat, az első pillanattól éreztük mindketten, hogy a másik az az ember, aki mindig is hiányzott az életünkből. :)

persze akkor még nem lehetett tudni, hogy barátság lesz vagy épp szerelem, de hogy valamilyen módon nekünk egymás mellett kell lennünk az teljesen egyértelmű volt. És én az ilyen erős dolgokban hiszek csak.

Jaj, közben beugrott, hogy máris meghazudtolom magam, mivel egyszer kezdeményeztem én, na akkor bántam volna nagyon, ha nem teszem meg!

Az illető az egyik egyetemi tanárom volt (persze nem igazi tanár még ilyen fiatalon, de az egyik tárgyat ő tartotta), és láttam rajta már az első órán, hogy folyton néz, csak az én nevemet jegyezte meg, mindig odajött hozzám. Aztán félév végén az utolsó óra után odajött hozzám beszélgetni, nagyjából egy másfél órán át dumáltunk, felajánlotta, hogyha a vozsgára készülésben kell segítség, akkor szóljak neki bátran. Én szóltam is, egy egész napon át magyarázta nekem a tételeket, és közben olyan vágyakozva nézett rám, meg végig zavarban volt, el volt vörösödve meg minden... és mégse lépett, nem értettem, hogy miért. Hiszen annyira láttam rajta, hogy kellek neki. Eltelt ezután két hét, akkor végül írtam neki egy kissé kétértelmű e-mailt, amiből ha nem hülye, akkor rájöhet, hogy bejön nekem. Ezután felhívott, találkoztunk, mondta hogy jól értelmezte-e az írásomat... aztán egy kisebb vallomás következett, hogy ekkora vágyat ő még senki iránt nem érzett, ilyen lányok őt észre se veszik, és nem megy ki a fejéből a mosolyom stbstb, DE van barátnője már több éve és nem akarja ezt feladni.

Szóval... nekem ez is azt bizonyítja, hogy felesleges kezdeményezni, mert ha valaki nem mer lépni (egy férfi), ott általában megvan az oka, és úgyse akarna kapcsolatot.

22L