Rooklet ink-ben szeretnék tetováltatni, ez lesz az első tetoválásom és nemigazán tudom hogy megy ez be kell mennem és megbeszélés alapján csinálják, hogy hogy gondolom, vagy van egy füzet amiben kész rajzokból lehet válogatni?
Rooklet jó hely, de tényleg vannak néha merész időpontok. Kisebb tetoválás mondjuk nem lesz egy év, ismerős néhány hét alatt bejutott hozzájuk.
Ő egyébként fészen cseveg a kiválasztott tetoválóval, üzenetben, saját mintát szeretett volna, szóval több képet átküldött, hogy ehhez hasonlót, vagy ebből ez, abból az tetszik, és abból rakták össze közösen a dolgot, mire eljött az időpont.
Most a másodiknál már a sráccal tervezteti meg, szóval csak témát beszéltek meg. :)
Az ár függ tetoválótól is, alkart ki lehet hozni egész jó áron, bár persze nem mindegy, hogy csak adott minta, teljes alkar, stb. Keresd meg őket nyugodtan, nem harapnak akkor sem, ha mégse őket választod. :)
Első mintánál egyébként mintától függően jól jön a személyes egyeztetés is, hogy lássák a felületet, ahol dolgoznak, de először mindenképp üzenetben/telefonon.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!