Nektek mi a véleményetek a maori tetoválásokról? Csak divat tetoválás? Csak maorik tetováltathatják magukra vagy a mai világban már nem fontos?
Mint tetovált, és olyan, aki bennfentesebb a tetoválók körében, azt kell hogy mondjam, divattetkó lett. Aminek a tetoválók se örülnek.
Én például nem szeretem a maori tetkókat, csak azokon, akik tudatában vannak azzal, hogy melyik minta mit jelent. (De elnézegetnék pár maori mintával rendelkezőt, ahogy igazi maori módszerrel kivarrják a hátát... :D )
Én is tervezek polinéz típusú tetoválást/tetoválásokat.Sokat olvastam/olvasok róla, és érdekel, plusz tetszik is, mert a sok mintának mind megvan a maga jelentése. Meg nem mindegy, hogy pl melyiket melyikkel teszed össze, mert úgy is mást jelent. Én is úgy nagyjából összeállítottam mintákat/jelképeket, amik illenek hozzám. A személyiségemhez, stílusomhoz, illetve hogy úgymond védelmezzen maga a jelkép, irányt mutasson. Én ilyesmiben gondolkodom. Már úgy fél éve hogy megszületett a gondolat, hogy ilyen stílust szeretnék. Majd. Még gondolkodom, illetve érlelgetem. Nekem fontos, hogy olyan legyen ami illik is hozzám. Persze egy szalonban szeretném majd megcsináltatni, és kikérni a mester véleményét. Minden téren is. De nem ez lesz az első tetkóm. Egy cukorbeteg tetkót mindenképpen megcsináltatok csuklóra elsőnek. Csupán praktikus lesz, nem divatból.
Az ilyen tetkót is ésszel kell csinálni, mert pl ha allergiás vagy, akkor nagyot szívhatsz. Szóval a bőrgyógyász az első. Meg ha valami betegség bezavarhat, akkor arról is erősen ajánlott tudakozni hozzáértőnél.
Visszatérve: szerintem nem feltétlen divattetkó. Ha valaki azért csinálja, mert tetszik neki, jelentést tud tulajdonítani a jelképekhez/motívumokhoz, és kellő ideig érlelte a gondolatot, megtervezte, belegondolt, hogy milyen hatással lesz ez az életére (munkahely keresés). Ha ezeket kellően átgondolta és így is megcsináltat egy ilyet (vagy bármilyent), akkor már nem divattetkóról beszélünk.
A másik: ha Polinéziába, illetve Óceánia bizonyos szigeteire vetődne valaki ilyen tetkóval, akkor szinte biztosan ferde szemekkel fognak rá nézni. Illetve lehet, hogy belekötnek vagy jól meg is verik. Én szerintem nem fogok Tahitire vagy Hawaii-ra utazni majd :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!