Mennyire fájna tattoo kézfejre?
Szia!
A kézfej egy kényesebb hely, nem csak a fájdalom miatt, hiszen azt ki lehet bírni, de takarni már nem lehet olyan könnyen, és manapság sajnos még hátrány pár munkahelynél. Gondolkozz inkább a csuklón, vagy más helyen.
Második, amit tudnod kell, hogy vékony bőr miatt előfordulhat, hogy egy mintán többször is végig kell menni és hamar kikophat. Ugyanez igaz a lábfejre is. Nem feltétlenül kopik ki, csak halványul (ami normális), de esetenként lehet eléggé ronda kikopás is.
A harmadik pedig egy egyértelmű infó számodra:
16 év alatt rendes, legális szalon/tetováló nem tetovál téged. Még szülői beleegyezéssel sem. 16-18 éves kor között szülői beleegyezés mellett igen, 18 év fölött meg már a te dolgod.
Sajnos jogilag nem megengedhető. Ha pedig egy tetováló elvállalja, akkor őt be is perelhetik, és mivel még 16 éven aluli kiskorú vagy, így kötelezhetnek arra, hogy leszedjék rólad.
Én nem akarlak lebeszélni róla.
13 évesen én is akartam már piercinget és tetoválást is, végül is mind a kettőből van már bőven, viszont amint 13 évesen akartam, azt ma már nem kívánnám viselni. Tudom, furcsa hallani, de tényleg megváltozik a véleményünk. Ami akkor fontos volt, mára már lényegtelen, viszont lett más, ami fontos.
16 évesen végül kiválasztottam egy "mintát", majd két év elteltével még akartam, és meg is csináltattam. Azóta is szeretem.
Illetve egy piercing és egy tetoválás fájdalma nem összehasonlítható. A testékszernél egyszer szúrnak, de vastag tűvel, utána sokáig gyógyul. De a tetoválás más, elsőnek fájó, szúró érzés, majd egy kellemes zsibbadás, de idővel fájdalmas kaparásba fordulhat, mintha smirglivel csiszolnák a bőrt.
Igaz, a tetoválás hamarabb gyógyul, viszont nem kivehető csak úgy egyik napról a másikra. Igaz, lehet takarni, olykor elfedni (fedő krémek, sminkek), de eltávolítani nem csak költséges, de jobban fáj, mint maga a tetoválás folyamata.
Persze aki szereti a tetoválást, az inkább másik mintával eltakartatja, de kézfejen nem túl sok megoldás létezik. Igaz, az eltávolítás technológiája az elmúlt 10 évben rengeteget fejlődött, de még messze van a tökéletestől.
Szóval egy évet várj vele mindenképpen, addig gondolkozz a mintán, hátha akarod módosítani, a felületet pedig szerintem helyezd át a kézfejről más testrészedre.
Remélem azért segítettem! ;)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!