Esküvői smink, HELP?!
Szeptemberben lesz az esküvőnk, úgyhogy lassan el kellene döntenem, hogy mi legyen a sminkemmel.
Alapvetően nem szoktam nagyon sminkelni magamat (munkába szoktam, vagy ha olyan esemény van, de ilyenkor is bb krém+szemceruza+spirál kombót használom esetleg egy kis szájfényt) és az emberek így is szoktak meg. Alapozót meg púdert nem is szoktam használni, mivel a bőröm nem csúnya, erre nagyon odafigyelek!
Kicsit gondban vagyok, mivel úgy érzem, ha egy sminkes rámkenne egy halom vakolatot, akkor már nem én lennék, de minimum feszengenék egész esküvőm alatt. Meg hát attól is félek, hogy elkenem, vagy egyszerűen csak leizzadom mire eljutok az oltárig, vagy a fotózásig.
Szóval két lehetőség jutott eszembe:
Az egyik, hogy megpróbálom túltenni magamat a félelmeimen és keresek egy sminkest, aki készít egy natúr sminket.
A másik, hogy saját magamnak készítek el egy minimális sminket ahogy szoktam, esetleg kevés natúrszínű szemhélyfestékkel kombinálva.
Szerintetek melyik lenne jobb megoldás?
Amúgy ilyen lesz a ruhám és úgy érzem, ehhez nem passzolna olyanfajta drámai hatású smink, amit mostanság szoktak készíteni a menyasszonyoknak.
Köszönöm a válaszokat!
24/N





De szeretem az ilyen kéréseket :D Megcsinálhatod magad is, de előtte legyen egy elképzelésed és próbáld ki valamelyik nap, hogy egyáltalán hogy áll, hogyan tudod elkészíteni. Vízálló szempillaspirál, szemfesték alá alapozó és vízálló púder így garantáltan nem fogod leizzadni. Ha nem akarod a véletlenre bízni nézz youtube videokat, sokat lehet belőlük tanulni. Ha nem jön össze még mindig ott a sminkes.
A sminkes feladata pedig nem az, hogy olyat csináljon amit ő gondol, hanem hogy közösen a megrendelővel egy olyan sminket álmodjanak meg ami megfelel. Ehhez egyébként egy ezüstös smink se lenne rossz vagy egy csillogó barackosabb árnyalat. Nem mindegy a bőrtónusod, szemszíned. Biztosan jó lesz a végeredmény. :)




















Én a hétközapokban nem szoktam sminkelni vagy cssak minimálisan, DE az esküvőmre profi segítségét kértem és életem egyik legjobb döntése volt.
2x tartottunk lagzit (a két család nagyon messze van egymástól). Az első nap egy ismerősöm sminkelt ki az általam használt minőségi termékekkel, de egész nap figyelni kellett, hogy a helyén van-e a smink+ a fotókon olyan, mintha nem is lenne rajtam festék. A másik napra egy profi készítette el a sminkem, úgy, ahogy én kértem. Gyönyör lett! Porcelán babának éreztem magam! Kibírta a 40 fokot és az egész estés mulatozást + nagyon szépet mutat a képeken.
Én mindenképp egy szakemberre bíznám, mert neked is egy gonddal kevesebb lesz az esküvőd napján+ biztos, hogy minden a helyén marad. :)










Én azt javaslom keress egy sminkest, és mondd el neki a félelmeidet.
Ha jó sminkes, amit a próbasminkkel tudsz ellenőrizni, akkor tud olyan természetes hatású sminket is készíteni, amitől önmagadnak nézel ki, viszont nem csillog be a homlokod a fotókon, nem folyik le a szemedről ha elsírod magad vagy izzadsz, kitart a lagzi végéig és passzol az arcformádhoz meg a színeidhez.
Valószínűleg anyagilag és energiabefektetés terén is jobb döntés, mert ő ismeri a bőrszínek, bőrtípusok tulajdonságait, hogy milyen haj- és szemárnyalatokhoz, ruhákhoz milyen smink illik, és ő már rendelkezik megfelelő termékekkel, míg neked nincs benne tapasztalatod.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!