Mit gondoltok, milyen lesz Ariana Grande következő parfümje? (2021)
Érdekelne, ti hogyan képzelitek el, idén milyen illatkompozícióval jön ki.
Lehet itt szó illatjegyekről, az üveg formájáról és színéről, illetve a névről.
Találgassunk együtt, ki mit képzel el az eddigi felhozatal után, aztán vagy összejön a tipp, vagy nem. 😄
Amit hozzátennék: NEM vagyok fan, zeneileg/emberileg nem fog meg, egyáltalán nem érdekel, viszont a neve alatt futó eddigi összes illat eléggé meglepett, mert hihetetlen jó illatuk van, a minőségük semmiképp sem utolsó.
Fogalmam sincs miért, de mintha olyan érzésem lenne, hogy visszatérnek a pomponos koncepcióhoz (ha nem is idén, pár év múlva biztosan, mint Britney a szintén gömbölyű Fantasy üvegcsékhez).
Tudom, hogy rengeteg kiskorú rajongója van, de szerintem a marketingesek vannak olyan kacérak, hogy simán piacra dobnának egy 34+35 nevű illatot.
Ennek az üvegét is pomponosra képzelem valami szexi, cukros gourmand de az eddigieknél még fűszeresebb beltartalommal. Ez alatt csokit értek, karamellt, intenzív fás jegyeket, friss fűszereket, zsályát, mentát és rózsaborsot, plusz rózsát és valami intenzív, gyümölcsös fejillatot, mint a sárgabarack és málna. Az üveg színe pedig barnás/drappos árnyalatba hajlik, ami a csokira reflektál.
A közelmúltban láttam egy képet, amit poénból szerkesztett valaki. Ennek Positions volt a neve, az üvege ugyanaz a Chanel-szerű forma, mint a 3 legújabbnak, de ez világoszöld volt. Erre rápillantva, felidézve magamban ez azt “elnökasszony” koncepciót, valami komolyabb, virágos, ámde meg így is édes illat, ami a jelenlegi trendeket lekövetve a Gucci Bloom-okra vagy az Armani My Way-re fog hasonlítani. Valami nektáros, jázminos, barack-, illetve cseresznyevirágos dolgot képzelnék el.
Na… ez tényleg gyors volt. 😄 Mert az elmúlt években inkább augusztus/szeptember környékére ütemezték az új parfümöket.
Akkor kétségtelenül valami “istennős” koncepciónak kell lennie…
Remélem, legalább akkora nagyágyú lesz, mint az Ari, de lehetőleg még nagyobb. Mert akkor ez lenne az új kedvencem.
Amúgy csak nekem van olyan sejtésem, hogy a Lush Goddess illatára fog hasonlítani? Valami erőteljes, fűszeres, füstös dolog.
Mert elméletileg azt is ez a dal inspirálta.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!