Hogyan győzzek meg valakit, hogy ne műttesse meg a mellét?
Fiú vagyok, egy nagyon jó barátnőmről (nevezzük Sz-nek) lenne szó, szóba jött köztünk, hogy majd ha idősebb lesz, megműtteti, hogy nagyobb legyen (Jelenleg B-C).
Jól tudom, hogy nem az én dolgom, de mindenképpen meg szeretném próbálni ha nem is lebeszélni róla, de legalább beszélni a fejével.
Kicsinek találja őket, mikor szerintem semmi gond velük és alapból jó alakja van Sz-nek. Ami még rossz, hogy úgy gondolja, hogy a srácokat csak ez érdekli, ez ragadja meg őket. És egyszerűen akárhogyan mondogatom neki, hogy ez nem igaz, akkor is ez van benne. Mert a korunkbeli idióta gyökerektől ezt tapasztalta.
Azt mondja már régebben is szerette volna, de én még akkor sem szeretném hogy egy ilyen nagy döntést hozzon csupán emiatt.
Mit kéne tennem?
A válaszokat elsődelegesen lányoktól várnám, ők talán jobban átérzik a helyzetet, de természetesen fiúk válaszát is várom.
Előre is köszönöm!
Az az igazság, hogy a te véleményed nem számít. Ugyanis nem te fogod az egész életed leélni a testével, hanem ö. Ö tudja azt is, hogy szeretné élni az életét. Ha férfiak figyelmére vágyik, akkor nagyon helyes döntés a mellplasztika, ugyanis nem csak a "korodbeli gyökereknek" hanem az idösebbek is a nagy mellet preferálják.
Ha nem tudod elfogadni az értékrendjét, nem vagy igazi barát.
Igazából nem az, hogy jobban akarom tudni mint ő, csupán 17 évesen még bőven nem hiszem, hogy nem lenne ez kicsit elhamarkodott.
Szerintem pedig nem attól lesz egy barát barát, hogy minden jóban, vagy rosszban támogatja a másikat, és nem is arról van szó, hogy ne tudnám elfogadni az értékrendjét. Tiszteletben is tartom mint ahogyan azt már a kérdésnél leírtam.
A "korombeli gyökerek" alatt meg konkrétabban arra gondoltam, akik miatt lányok sokasága nem lesz megelégedve magával.
A férfiak többsége inkább a fenekeket preferálja, mellesleg az idősebbek már remélhetőleg nem aszerint fognak párt keresni maguknak, hogy mekkorák a nő mellei.
Köszönöm az eddigi válaszokat, jöhetnek még! :)
Én 13 éves korom óta mondogadtam apumnak, hogy meg akarom csináltatni majd. 20 éves koromra győztem meg, az altatástól féltett.
nem mindegy neked milyen a melle? Neki kell hogy tetsszen. Nekem C-ről lett DD, és 48kg vagyok. Nekem tetszik és a pasimnak is. Az előttiek is imádták.
nem a te dolgod. szilikon 4ever! <3
Sehogy, semmi közöd hozzá.
Az is lehet amúgy, hogy nem csak a méretével van baja, csak nem akarja az orrodra kötni. Én is akarok pl. mellműtétet, és ha indokolni kell, mindenkinek azt mondom, hogy nagyobbat akarok, pedig nem amiatt.
A fenti "tanácsoktól" eltekintve le a kalappal előtted, hogy törődsz a barátoddal. Kevés olyan srác van, akit érdekel a barátja hülyesége, és próbálja lebeszélni róla. Maradj meg ilyennek kérlek, mert nem vagytok sokan :)
Ami meg a problémát illeti, szerintem nem fogod tudni egyelőre lebeszélni a mellműtétről a lányt, neki kell fejben eldönteni, hogy tényleg akarja a dolgot annak minden negatív és pozitív hozadékával együtt. Ha felnőtt lesz a barátod, biztos vagyok abban, hogy felelősen tud majd dönteni a saját testével és pénztárcájával kapcsolatban, pláne úgy, hogy ez azért az nem úgy működik, hogy besétál egy plasztikai sebészhez és sitty-sutty kész is van az új cici. Engedd el a problémát, fiatal kora miatt szerintem csak kerget egy álmot, ami szerinte jónak tűnik. Én kórházban dolgozom, nem is vagyok mai csirke, de önként soha nem feküdnék kés alá.
Négy tini anyukája :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!