Szerintetek később bevállaljam a plasztika műtétet?
Én is így vagyok vele... Csak én az altatástól félek :(
Hogy nem ébredek fel.
Ha ilyen kételyeid vannak, akkor még nem vágj bele. Ellenben megbeszélheted a félelmeidet egy pszichológussal. Illetve keresnék fórumokat, ahogy plasztikázott nőkkel tudsz beszélni, hogy kinek milyen volt, ki melyik dokit ajánlja. Esetleg egy konzultációra is elmehetsz, hogy lásd mire számíthatsz.
Egy közeli ismerősömnek mellfelvarrása volt, nem szilikonozott, de eléggé megviselte. Eleinte nagyon csúnya volt és fájdalmas, kötözés, drénezés miegymás. Rá egy évre kérdeztem, akkor úgy volt vele, hogy kicsit megbánta, bár ennek köze lehet annak is, hogy a kórteremben úgy megfázott, hogy 3 hónapig beteg volt. De most így majd 10 év után már azt mondja, hogy nem bánta meg, mert jobban érzi magát a bőrében, de még egyszer nem biztos, hogy belevágna.
Egy igazán jó plasztikai sebész mindenről részletesen tájékoztat, és az alkatodhoz megfelelő implantátumot választja, illetve választjátok ki közösen!
Ne félj az altatástól, ha betartod a szabályokat, amiket az orvos elmond, semmi gond nem lesz!
Nekem minden rendben volt, természetes, szép cicijeim vannak, és boldog vagyok, hogy belevágtam anno!
Szia!
Nem kell félni tőle, én is nagyon ideges voltam műtét előtt, utóbb kiderült fölöslegesen. Aludtam egy jót és mire fölébredtem már volt mellem. Soha egy pillanatra sem bántam meg, pedig tartottam picit az idegen anyagtól, de annyira megszokod, mintha mindig is a részed lett volna, nincs idegentest érzésem. Csak pszichésen érzem még néha (mintha a régi A-s lenne), hogy kicsi, pedig C kosaras lett :) Nekem jobbá tette az életem, hogy el tudtam fogadni magam.
Minden jót! 25/N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!