Szerintetek erre nekem szükség lesz transzszexuális lányként?
FFS-ről, azaz Female Feminization Surgery-ről lenne szó. Ez egy olyan beavatkozás, ami több ''albeavatkozásokból'' áll és ez a transz nők arcának nőiesítését szolgálja. Direkt erre a célra lett ez az egész kifejlesztve. A hormonterápiát már elkezdtem pár hónappal ezelőtt és sminkelem is magam ill. smink képességeimnek elmélyítésén dolgozom. Vannak jó páran, akik azt mondják, hogy sminkben egész nőiesen nézek ki és még vannak olyanok is akik smink nélkül is azt mondják, hogy nőies vagyok (de szerintem inkább androgün, viszont volt hogy már nőnek néztek vagy megállítottak az utcán, hogy én most nő vagy férfi vagyok, amikor smink nélkül voltam.)
Töprengek azon, hogy a fent említett beavatkozásnak majd alávessem-e magam, hogy akár smink nélkül vagy kevés sminkkel is eltudjak menni majd olyan helyekre, ahol a cisz nők sem vannak nagyon kisminkelve általában (Pl. boltban, de persze vannak kivételek). Én szeretem magam sminkelni és új technikákat elsajátítani, viszont amit észrevettem az az, hogyha túzottan sminkelem magam, akkor igaz, hogy jóval nőiesebb az arcom, viszont az embereknek a figyelmét mindig vonza... Egyszer valaki többé-kevésbé clock-kolt engem (rájött, hogy transz vagyok) és oda jött hozzám ,hogy megkérdezze, hogy transz vagyok-e. Megkérzdeztem, hogy mi az, ami elárulta. Ő erre: A smink. Igaz, hogy szép, de túl sok...
Tehát ezért szeretnék majd egy ilyen beavatkozást, viszont tudom, hogy a hormonok teljes hatása még nem bontakozott ki teljesen, mert az ilyen terápáinak teljes hátásának megnyilvánulására 3-5 évre van szükség és én ahogy írtam, az elején vagyok.
Ezért a kérésem a következő lenne... és tudom, hogy még az elején vagyok, tehát változhat sok minden, ezért hülyeség ez az egész, viszont engem érdekelne mások véleménye, hogy szerintetek kell majd ez a beavatkozás vagy sem? Szerintem igen, fog kelleni.
Remélem nem túl nagy kérés.
Ide a megjegyzésbe nem szeretnék feltenni képet az arcomról, mert biztos lenne egy pár olyan személy, akiknek ma rossz napjuk van és rajtam töltenék ki az egész felhalmozódott frusztrációjukat, ezért arra szeretném kérni azokat, akik tényleg lennének olyan kedvesek, hogy erre időt szánnának, azok privátban írjanak rám és küldök egy képet akkor az arcomról és mondják el őszinte véleményüket kultúrált keretek között, arról, hogy szerintük szükségem lesz-e majd erre a beavatkozásra vagy sem. A konstruktív kritikát szívesen fogadom, de destruktívat már kevésbé.
Előre is köszönöm azoknak, akik erre szakítanak időt!:-)
További szép napot!:-)
3-as Nem azért transz, mert annak nézek ki sminkben. Nőies az arcom, ha úgy ki van sminkelve. Viszont eléggé ''túlzásba'' kell esnem, hogy ezt a szintű nőiességet megvalósítsam és ez egy elég sok időbe telik, másrészt ha olyan helyekre megyek nagyon kisminkelve egy pár ember nagyon néz és a visszajelzések szerint azért mert igaz, hogy nőies az arcom viszont túl sok a smink az alkalomhoz (pl. boltba menéshez). Így érthetőbb remélem.
4-es Köszönöm a választ.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!