Ha már régóta minden nő számára elérhető a mellműtét, akkor hogy hogy nem él vele minden kismellű/nem szép mellű nő?(én megbántam hogy nem lett műtét) Kifejtem lent
És ezt úgy kérdezem hogy nekem sincs megcsináltatva.
Kezdjük ott hogy minden általam nagyon szépnek tartott nőnek meg van csináltatva. Nem igazán látok olyat aki szép és mellé kicsi maradt a melle.
Nekem pont ilyenek a melleim, sokáig kerestem egy képet
Nagyon vékony filigrán alkatom van és pontosan ilyenek és ekkorák a melleim, szóval nagyon kicsik, de legalább a formájuk nem rossz
Igazából kamaszként nagyon komplexusos voltam miattuk aztán 16 évesen nőtt valami de kb akkorák is maradtak
Eléggé halogató ember vagyok meg hajlamos vagyok kizárni a rossz dolgokat és így szerintem bebeszéltem magamnak hogy végül is van mellem
De ruha alatt semmi nem látszik belőlük, észrevettem magamon hogy csak melltartóban merek mutatkozni és olyan képet amin látszik mennyire lapos vagyok azonnal kitörlök…
Sőt folyamatosan nagyon szűk push up melltartókat hordtam mindig amikben levegőt sem kaptam hogy minél nagyobbnak szimuláljam őket
Azt is tudom hogy férfi előtt is szegyellném hogy kicsik, a nagyokat meg nagyon szívesen mutatnám…
Talán ezért volt csak egy kapcsolatom eddig amiben sokáig a melltartót sem vettem le….
Ezek ellenére a mai napig nem tudom megmagyarázni magamnak hogy miért nem csinaltattam meg mikor annyira utálom hogy kicsi a mellem és ott van egy karnyújtásnyira a megoldás… igaz drága de azért össze tudnám gyűjteni a rávalót
A saját gondolataim alapján felmerült bennem a kérdés hogy miért nem akarja minden kismellű nő a műtétet… hiszen van megoldás egy ekkora komplexust okozó dologra
Ahogy egyre többet kutattam rájöttem hogy mennyi híres és nem híres nőnek meg van csináltatva…
Es hogy mennyire gyönyörű tud lenni a szilikon mell
A gond csak az hogy már 31 éves vagyok és most már pazarlásnak érezném, kapcsolatom sincs meg ott van a fejemben hogy úgyis tudok csalni a push up melltartoval… konkrétan többször előfordult hogy megkérdezték hogy mikor csináltattam meg a mellem mert olyan durván feltoltam őket a nyakamig és tényleg úgy nézett ki mintha nagy lenne…
Egyszerűen félek is belevágni, meg hatalmas fájdalom és kórház fóbiám van de közben meg annyira irigylem a szilikon mellet a nőktől hogy félek hogy 10 év múlva meg jobban megbánom
Annyira csodálatos érzés lehet hogy melltarto nélkül van nagy kerek melled és minden ruha zseniális rajtad és férfi előtt sem félnél többé levetkőzni…
Mit gondoltok erről?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Akkor félre értettem ne haragudj, a válaszaid alapján úgy tűnt nem vagy vele semmilyen szintem megelégedve, főleg miútán mondtad érzékeny téma ez nálad.
Nyilván csábítóak a kivágottabb felsőkből előbukkanó dekoltázs még a női szemek is megakadnak rajtuk akárki akármennyire elfogadja magát :D
Szerintem azért vannak sokan ellene(egyébként én is de nem bántás!) Mert mostanában a természetes szépség sokkal vonzóbb a hibákkal együtt (ez pl az én indokom), vagy nem zavar mindenkit az ilyesmi,vagy mert sokan félnek olyan változásba belefogni amit később megbánhatnak, esetleg a komplikációk aggasztjak őket, vagy szimplán nincs pénz ilyesmire :D ahány ember annyi indok lehet. De nem téged akarnak ezzel leszólni hidd el, pont ezért említettem többször is hogy kinek ez kinek az tetszik és ez így van jól :D
Ha ez megnyugtat nálam mindenképp nagyobb melled van, én már azzal a mérettel is úgy érezném hogy nőként mellel élek :D
Igazából nekem ez az etalon test, vékony és nagy tökéletes kerek mellek amit csak implanttal lehet elérni
Amikor ilyen látok akkor fogalmazódik meg bennem hogy miért nem akar minden no ilyet amikor lehetne mindenkinek…
Ha celeb lennék vagy Insta model, akkor tuti megcsináltam, vagy ha lenne párom mert előtte biztosan szegyellnem, mint ahogy nem is vetkoztem le eddig férfi előtt…
De maradok már így, túl nagy dolog a műtét, csak valószínű néha mindig előjön majd hogy miért ne vagy mi lett volna ha…
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Mert sokan szeretik magukat a hibáik ellenére, ez tesz minket egyedivé. Képzeld el mennyire unalmas lenne ha mindenkinek ilyen teste lenne, hol lenne abba az izgalom?
Néha pont hogy a tönkéletlenség tesz minket tökéletessé.
A mindenkinek lehetne túlzás. Ahogy mondtam rengeteg komplikáció adódhat, köztük pl allergia is az altatóra vagy a szilikonra stb. Ezen kívül ez pénz, és nem is kicsi ha nem akarsz "jólvanazúgy" munkát, a mai világban meg konkrétan örülnek az emberek ha lesz legalább 1 kiló kenyér az asztalon hó végén nem hogy még ilyenekre szórják a pénzt.
Így maradok már biztosan, csak lesznek kilengeseim
Annak ellenére hogy nagyon tetszik a szilikon és komplexusaim is vannak, valamiért mégsem tudom elhatározni magam
Meg jól jön hogy nem elek már társasági életet, nem vagyok ismert és nincs kapcsolatom
Így végül is kinek mutogassam?
Kicsit sajnalom hogy kimaradok abból hogy milyen érzés mikor mutogathatod a melleid, mert vannak és nem kell push up melltartoval válaszolni egy kicsit magadnak, de így sem visz rá a lelek
Késznek majd ilyen irigykedos heteim, aztán majd lenyugszom.
De azt én sosem fogom elhinni hogy a férfiaknak tetszik a lapos, ezért is jó hogy nem látja senki
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
"hiszen van megoldás egy ekkora komplexust okozó dologra"
Talán azért, mert nem mindenki úgy áll hozzá, mint te?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
#57 tesóm szó szerint olyan mint a képen, amit linkeltél
Nekem kifejezetten tetszik, szerintem aranyos trikókban jól néz ki
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
És akkor hogyhogy nem akarja mindenki kivetetni a bordái egy részét darázsderék reményében, hogyhogy nincs mindenkinek műkörme, hogyhogy nincs mindenkinek hatalmas kerek segge, hisz az is megoldható..
Ha már itt tartunk -.-"
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!