Valóban akkora baj, hogy így öltözködöm?
20 éves korom ellenére alig nézek ki gimisnek (14-15-nak maximum) és ez kezdetben még zavart, de már sikerült elengednem ezt a dolgot.
Tegnap az egyik szaktársam, aki alig ismer igazából, kioktatott, hogy ha már így nézek ki, legalább öltözzek "érettebben". Amikor visszakérdeztem, kifejtette, hogy szerinte jobb lenne, hogyha kifinomultabb dolgokat hordanék (ing, miniszoknya, magassarkú, tipikus divat-táska sb.) és "nude színeket". Hozzátette, hogy egyetemen már ez lenne az elvárt és később, tanárként sem öltözködhetek majd úgy, mint egy "csöves".
Tegnap farmer, kockás ing és fekete póló volt rajtam, mellé egy tornacipővel. Gördeszkával járok suliba, vagy gyalog, így ezt érzem kényelmesnek. Nem vagyok igénytelen, vagy valami, bár nem hordok minden nap sminket. Nem férfi, zenekaros pólókat hordok, mint a "rocker csajok" egy része, így a ruhatáram nagy részét inkább a kényelem szereztette be velem.
Lehet hátrányom abból, hogy én nem úgy öltözködöm, mint a szaktársaim többsége? Eddig senki nem hányta ezt a szememre, de valamiért rosszul esett. Tényleg olyan baj, hogy nem akarok tucat-ember lenni? Baj, hogy sokkal fiatalabbnak nézek ki a koromnál és ezt nem akarom különösebben kompenzálni?
Dehogy baj.
Szerintem az tök természetellenes, amikor kis egyetemista lányok mindennap úgy mennek iskolába, mintha életük legfontosabb tárgyalására vagy valami koktélpartira mennének.
Egyébként meg miniszoknya nem is illik az iskolába. Magassarkúban meg nem jó egész nap lenni, nem is egészséges.
Szerintem normális vagy :)
Annyi a lényeg, hogy ne valami "férfi inget", hanem karcsúsított derekú ing legyen, meg ne nagyon bő szabású farmer.
De ha majd tanár akarsz lenni többet hordjál szoknyát (de semmiképpen se minit hanem valami térdig érő valamit) mehet azért nyugodtan a gatya.
Khm, szóval egy 20 éves nőként inkább fiús vagy, mint nőies, és még szóvá is teszik?
Itt ütköznek a felfogásbeli különbségek megint. Szaktársad, meg az 1.válaszoló közt.
Mondjuk abba igaza van a szakitársadnak, hogy közintézménybe illik komolyabban felöltözni, tehát nem mint ha táborozni mennél.
Szabadidődbe úgy öltözöl ahogy jólesik.
Aki szerint valaki csak miniszoknyában és magassarkúban lehet nőies, azzal komoly gondok vannak.
Nadrágban vagyok, garbóban és lapos cipőben, és így is kifejezetten nőies vagyok.
Egy nadrág is lehet csinos is, sportos is.
Mint ahogy a szoknya is lehet elegáns és laza is.
Szerintem meg lehet és meg is kell találni az arany középutat. Pl. nagyon csinik a skater szoknyák meg a skater ruhák, egy bakanccsal, lapostalpú cipővel laza és mégis nőies tudsz maradni.
Abban pedig igaza van, hogy később ha tanítani fogsz (gondolom, tanárnak készülsz), ott is lesz egy íratlan dresscode. Ha úgy öltözködsz, mint egy tinilány, akkor hogy várod majd el, hogy komolyan vegyenek?
Anyukám is tanítónő, volt olyan munkatársa, aki úgy öltözött, mint egy csitri, nem egyszer lett behívatva az igazgatóhoz, hogy legyen szíves úgy öltözködni, mint egy normális, felnőtt ember.
"Tegnap farmer, kockás ing és fekete póló volt rajtam, mellé egy tornacipővel."
"Tényleg olyan baj, hogy nem akarok tucat-ember lenni?"
Fú, rossz hírem van... tipikus tucat megjelenésed van.
Amit leírtál, abból tényleg nem tűnik túl nőiesnek az öltözködésed, bár nyilván nem látjuk, hogy milyen farmer, milyen ing az, amiről beszélsz... kockás ingbúl is van finomabb anyagú, nőies, meg van a favágós.
Én sztem az annyira nem baj, ha vki egyetemre nem öltözik ki úgy, mint egy divatbemutatóra, de azért ha őszinte akarok lenni, ha vki nagy slamposan vagy nagyon sportosan megy be, arról megvan a véleményem. Meg ki tudja, melyik tanár hogy gondolkodik... az idősebbek közül mindig van olyan, akinek az idejében, amikor ő ment egyetemre, akkor tényleg előírás volt a csinos, majdhogynem alkalmi öltözet, és tartja is magát ehhez.
Plusz... hát hogy ki milyen ruhában megy/mehet be majd tanárként dolgozni, az megintcsak egyetemtől függ. Voltam olyan egyetemen, ahol még a legfiatalabb tanárok sem engedhettek meg maguknak olyan öltözetet, ami nem elegáns. Aki meg igen, azt a háta mögött a többi tanár és diák is kibeszélte, és igen, voltak belőle gondjai.
Aztán voltam olyan egyetemen is, ahol volt tanárom, aki kapucnis pulcsiban, farmerben ment be tanítani...b neki volt egy olyan stílusa, ami miatt nem volt zavaró, és nem b,tatták, de ahhoz nagy pro-nak kell lenni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!