A ruháim nagy része fekete, bézs, fehér, ez tényleg azt jelentené, hogy visszahúzódó vagyok?
Egyáltalán nem mondanálak visszahúzódónak az alapján, hogy kevés színt hordasz. Nagyon dögös szereléseket lehet kihozni ezekből a színekből, sőt szerintem az igazán dögös és egyben elegáns öltözékek ilyen színekből állnak. :D Én feketét, fehéret, és szürkét, néha sötétkéket hordok, és sosem voltam visszahúzódó. De mindig aggódva kérdezik meg, hogy mi az oka, hogy ilyen a ruhatáram. Hát, csak annyi, hogy nekem ez tetszik, és nem érdekel ki mit gondol. :D
Kétféle ember van. Az egyik minden színt magára húz, és büszke arra hogy ő milyen színesen öltözködik, milyen bátran kísérletezik a színekkel, a másik meg néhány színből öltözködik csak, és szerinte ez a non plus ultra, mert ezzel maximálisan tudatosan öltözködik, pontosan tudja mi áll jól neki. Ez a két tábor nem érti meg egymást, és soha nem is fogja, sőt, le is nézik egymást. Aki színesen öltözködik lenézi azt, aki csak pár színnel variál, és unalmas személyiségnek tartja, míg a kevés színt hordók azért nézik le a színeseket, mert szerintük nem elég kiforrott a stílusuk, ha az összes létező szín meg van a szekrényükben.
Próbáltam felülről láttatni a problémát, de nem leszek álszent, én is néha kicsit lenézem azokat, akiknek random színekből áll a ruhatára.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!