Rockerek! Amikor ti megvettétek magatoknak az általatok tetsző ruhákat ( bőrnadrág, bőrkabát - dzseki, szegecselt csuklószorító stb. ), nem balhéztak érte a szüleitek?

Nem kaptam miattuk durvább balhét. A fekete ruhával és a zenekaros pólókkal semmi bajuk nem volt (még kaptam is tőlük pólót ajándékba), az acélbetétes bakancs miatt volt egy kis ellenkezés anyukám részéről, mert hát "az ő szép kislánya, hogy hordhat ilyet?", apám meg örült neki, mert látta, hogy strapabíró. Anyukámat egy kicsit most is zavarja, hogy nem vagyok elég nőies neki, de balhé nincs belőle. Bőrdzsekit meg ők is hordanak, csuklószorítóm és bőrgatyám meg nincs.

25/N

Nekem az első bakancsomnál ellenkeztek kicsit, de megkaptam végül tőlük, ajándékba. Ráadásul, nem is volt acélbetétes, egy egyszerű, fekeke, 8 soros Dr.Martens volt, de látták, hogy nagyon szerettem volna, így megkaptam. Utána elkezdtem "gyűjtögetni" a pólóimat, saját pénzből vettem őket, néha próbálták jelezni, hogy hordhatnék színeket is, de nem éreztem jól magamat a színes felsőkben, egyedül ingeim nem feketék.

Majd nyáron összespóroltam elég pénzt és beburtam egy acélbetétes bakancsot, ott kicsit elkerekedett a szemük, hogy miért, illetve, hogy mennyire csúnya. De látták, hogy nagy a 'szerelem közöttünk', így ezt se tiltották meg. Amikor idén, iskolát váltottam, akkor kérték meg, hogy reflexből ne így menjek be a suliba, mert nem tudhatom, hogy kinek, mennyire fogja bökni a szemét.

Szerintem a szüleim teljesen úgy tartják, hogy nálam ez egy korszak, majd el fog múlni. Most már szerintem elfogadják teljesen, hogy így öltözködöm, látják, hogy jól érzem magamat így! Utoljára a 'Pleasure To Kill' felirat nem tetszett nekik a pulcsimon, de már inkább csak mosolyogtak rajta, hogy egyáltalán felmerem így vállalni magamat.

15/L

Ez érdekes történet. A szüleimnek sikerült valamennyire abban a hitben felnevelniük, hogy a "rock zene milyen durva", és, hogy "ez az öltözködés visszataszító, és túl kemény". Na, 12 éves koromig úgymond kitartottam, utána kezdtem megszeretni a rockot, és egyre keményebb rockot kezdtem hallgatni. Aztán tavaj amikor Bp-re mentem a szüleimmel, el akartam menni a Rockpincébe, de mivel nem ismerem a várost, anyukám velem jött. Aztán megérkeztünk az üzlet "ajatajába", és anyukám megtorpant, hogy aztán ő már ide be nem jön. Akkor nagyon megijedtem, hogy innen kell hazamennünk, de aztánn bejött velem, és szerencsére belülről sem volt vészes, sőt! :) Igaz, anyukám nem lett azóta sem nagy híve a zenének, és az öltözködést azóta se díjazza annyira. Viszont én nem öltözködöm annyira 'rockeresen', szóval nincs balhé, de szeretnék kicsit később acélbetétes bakit és bőrkabátot meg bőrnacit, na, akkor kíváncsi leszek rájuk :)

14/L (bocsi a hosszú szövegért, de ezt le akartam írni :D)

Én 15 éves koromig nem hordhattam egyáltalán farmert és azt kellett felvennem, amit anyukám megvett nekem (általában nem kérdezett meg, hogy tetszik-e, nem vitt magával vásárolni, csak hazahozta a holmikat- ennek köszönhetően a legtöbb nagy is volt rám). Párszor próbáltam mondani, hogy én igazából csak egy egyszerű farmert szeretnék meg sima fekete felsőket, de addig nem került a dolog meghallgatásra, míg gimibe nem mentem. Mivel a városban, ahol középsuliba jártam, nagyobb és jobb boltok voltak, anyukám adott pénzt hogy inkább ott vegyek magamnak ruhát, és akkor eljött az én időm :D

Vettem farmerokat, szürkét és feketét meg egyszerű fekete kapucnis felsőt, pólót. Egy idő után minden lecserélődött a kedvenc színemre. Szóvá tették de nem igazán vonták összefüggésbe zenével, szerintem azt sem tudták, mi a rock és a metál. Én akkoriban kezdtem ismerkedni vele, mert otthon nem volt szabad zenét hallgatni, gimis koromban lettek egyáltalán cd-im, amiket a suli géptermében, majd később a discman-en hallgattam. Szóval úgy alapból az öltözködésem és a rock között sem volt akkor még összefüggés, egyszerűen szerettem a feketét. Később, ahogy lettek kedvenc zenekaraim, úgy lett zenekaros pólóm, na az már nem tetszett, mert nem tudták, mi az. Utána szétment a csizmám, vettem egy bordó Martenst, azon is még csak fejcsóválás ment.

Igazából durvább dolgokat középsuliban nem viseltem, úgy gondoltam, ez mégis egy iskola és nem éreztem magam eléggé felnőttnek ahhoz, hogy koponyás stb. pólókban járjak. Nekem ez valahogy visszás volt, hogy tinik ilyen dolgokat hordanak, úgyhogy a merészebb darabokkal vártam az egyetemig (ami ruhám már megvolt de a durvább kategóriába soroltam, azt iskolán kívül hordtam csak.) Egyetemen már láttam, hogy a kutyát nem érdekli, mi van rajtam és felvettem szépen mindent. Senkit nem izgatott. Ahogy koptak el és cserélődtek a holmik, mindig egyre különlegesebb, merészebb lett, azóta hordok bőrnadrágot, fűzőt, acélbetétest de vannak teljesen nőies, mégis ,,metál" ruháim is. Kb. 17 fölött anyukám már nem szólt bele, vagy azt hitte hogy kinövöm vagy nem tudom. Sokáig nem ismert engem, hiába a gyereke vagyok és csak tizenpár évesen kezdte el érdekelni, hogy voltaképpen milyen ember is vagyok, mit gondolok a világról és valahogy közben megszokta ezt a dolgot. Ma ott tartunk hogy csomó ruhámat tetszéssel fogadja, sőt még az általam hallgatott zenekarok is érdeklik. Már tudja, hogy melyik pólómon melyik zene ,,gazdája" van. A színes hajammal sincs baja, szokta is mondani, felnőtt vagyok, azt csinálok a fejemmel, amit akarok. Múltkor valaki beszólt a bakancsom miatt, anyukám meg úgy elküldte a sunyiba, hogy csak na.

Van ez a sokat hangoztatott dolog, hogy kinőni valamit meg felnőni valamihez. Szerintem ez is valami olyasmi. Az ilyen holmikhoz szerintem valahogy szintén fel kell nőni, hogy az emberen hitelesen nézzen ki és ne az látszódjon, hogy egy éretlen tini beöltözött valami sötét alaknak. Ha az emberek látják, hogy ez az emberhez hozzátartozik, a személyisége része, akkor nem fogják a kinézete miatt balhézni- a szülők sem.

Elnézést, ha sok a szöveg, előferdül. :)

24/L