Miért szeretik sokan a Rolexnek az acélszíjas modelljeit, mint pl. a Daytona-t, Sky-Dwellert vagy az Explorer II-t? Miért menőbbek ezek, mint bármelyik másik darab, amely viszont aranyból készült? Pl. a fehérarany Sub kék számlappal/lünettával?

Ezek az acél sportórák a 60-as évek "leszarom mi van a kezemen" rosszfiúin jelentek meg és akkoriban ez kvázi egy fellázadás volt a normák ellen, mert akkoriban a hétköznapi óra a 33-36 környéki arany három mutatós öltönyóra volt. Ezek a középkategóriás acél Rolexek meg nem is voltak kiemelkedően drágák, bárki Paul Newmannek meg Steve McQeennek érezhette magát. Aztán persze a Rolex felismerte az ebben rejlő marketing lehetőségeket, kb minden hasonszőrű celebet elkezdtek szponzorálni, az árakat meg szépen az égbe emelték és ez annyira jól sikerült, hogy a fejlesztési részleget kb 40 éve ki is rúghatták mert azóta kb ugyanazt rakják eléd minimális módosításokkal. Amúgy ezt a piaci rést aztán a holy trinity is próbálta betömni egy magasabb árszegmensben és ott is egész nagy sikereket aratott ez a acélszíjas sportóra dolog.

Szerintem szimplàn azért szeretik, mert megfizethetőbbek. Megjegyzem, hogy úgy rémlik, hogy a Sky-Dwellert minimum fehéraranyban gyàrtjàk.

Tudor női órákról mi a véleményed?