A nagyon szép lányok kb. hány százaléka nem hajlandó elmenni szépségversenyre?
Több gyönyörű lányt is ismerek.
kb. a felét a hideg rázza a szépségversenyek gondolatától.
De olyanokat is ismerek, akik jártak szépségversenyekre.
Egyik ismerősöm az egyik országos szépségversenyen be is került az első 20-ba. Ő valóban nagyon szép lány, nem olyan csúnya, mint akik végül nyerni szoktak.
Tapasztalataim szerint a szépségversenyek én soha nem az igazán szép lányok nyernek, hanem általában a lóarcú, elől deszka-hátul léc gebernya csajok, akikből több ezer futkos egy nap az utcán.
Ezalól persze kivétel Kárpáti Rebeka és Iszak Eszti, akiknek tényleg gyönyörű arcuk van.
Eleve azzal, hogy megszabják, hogy 170 cm-től lehet csak nevezni, maximum C-s, D-s, vagy ki tudja, mekkora mellmérettel, máris egy nagyon szűk rétegnek szól a versenyfelhívás.
Rengeteg gyönyörű arcú, és arányos testalkatú lány van, akik kizárólag azért nem érzik magukat szépnek, mert nem elég magasak.
Ezt elkeserítőnek tartom. Főleg, hogy egy NŐI szépségversenyről utasítják el, de inkább kiiírtják a tényleg nőies lányokat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!