Szerintetek mit csináljak, hogy ne legyek ennyire vékony? :S
Sokat eszek, de ebből egyszerűen semmi nem látszik meg rajtam:S "Elől deszka, hátul léc vagyok":S Míg van olyan rokonom, aki 2-3 hónappal ezelőtt még ugyanilyen vékony volt és igaz, hogy fele annyit sem eszik, mint én, de neki mégis sikerült hízni. (Azóta már többen meg is jegyezték, hogy ő most mennyire jól néz ki, én meg milyen sovány vagyok:S) Bár neki abból a legtöbb a hasára ment. Én azt szeretném, hogy ha már sikerülne felszednem pár kilót, akkor az egyenletesen legyen elosztva a testemen. Nem tudom, ez hogyan lehetséges. Erre is jól jönne 1-2 tipp:) A magasságomhoz képest nézve minimum 12 kilót kellene híznom:S Fogalmam sincs, miképpen kezdjek hozzá... További intenzív evéssel vagy mozgással? Melyik lenne a jobb?
Előre is nagyon köszönöm a válaszokat!:)
16/L
szia:)
szerintem sokkal jobb ha vékony vagy, mintha duci lennél, persze tudom h a túl vékonyság is zavaró:)
szerintem úgy lenne érdemes enned, h naponta többször, szóval ne csak reggeli, ebéd és vacsi legyen, hanem mindig eszegess vmit, sütiket, csokikat, szalonna ( ez nagyon hízlaló), hagymával, vagy paradicsommal:)
ha pl. tanulsz, közbe is eszegess, vagy ha szgépezel akkor is, és akkor hátha...:)
sportolás is jó lehet:)
valamint szedj vitaminokat, B-vitaminokat, mert azok meghozzák az étvégyat:)
és gyümiket is egyél:)
amúgy, ha vékony is vagy, légy büszke rá:)
remélem segítettem:)
Előző vagyok
Jah és próbálj ne stresszelni. én fiú vagyok, 16 éves, de én is nagyon vékony voltam, bár még most is inkább ahhoz vagyok közel mint a kövérhez (bár már járok fitnessbe, formálom magam kicsit), szóval én azt vettem észre, hogyha felhagysz a stresszel, akkor jobb étvágyad lesz és jobban hízol. Legalábbis én ezt megfigyeltem, hogy nyáron mindig felszedek pár kilót, télen meg mindig leadtam (most még erre is vigyáztam hogy megmaradjon), sok kaja... stb
olyasmi sportot próbálj ki, ami nem zsírégető, hanem alakformáló...tehát nem futás, úszás...hanem pl célzott aerobic, esetleg jóga, pilates...neten sok letölthető videó van:)
kajából meg a legjobb, hogyha azokat eszed, amik tényleg táplálnak: fehérje(husik, tojás, tejtermék), keményítő (krumpli, rizs, babfélék)...sajna a cukrot gyorsan égeti szervezet, nem biztos, hogy azzal tudsz igazán hízni
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!