Iszonyúan csúnya vagyok. Hogy lehetne ebbe beletörődni?

Szörnyen érzem magam a bőrömben, annak ellenére, hogy még csak 15 éves lány vagyok. Mikor kisebb voltam, nem érdekelt, ezért az elfogult szüleim hajlamosak ráfogni az egészet arra, hogy "tinédzser" és "majd elfogadja magát". De nem megy! Ki nem állhatom az arcom, a hatalmas orrom, a pattanásaim és apró szemeim... nézegetem magam a tükörben és hányingerem lesz. Ha egy pillanatra sikerül is elhitetnem magammal, hogy nem is vagyok olyan vészes, elmosolyodom és akkor még undorítóbb a helyzet. Már egész komolyan nem merek mosolyogni. Undorító - igen, ez a találó szó a mosolyomra. Az osztálytársaim közül abszolút kilógok a sorból, a képeken főleg a nagy fejemmel és idióta vonásaimmal. Édes Istenem, legalább miért nem vagyok kicsit agyilag is gagyibb, hogy ne legyen ilyen borzasztó ebben a testben élni, hogy ne fogjam fel mennyire gusztustalan vagyok! Mert most bánt... A tudat, hogy semmi esélyed a fiúnál, aki tetszik; hogy ezért nincsenek barátaid, sem önbizalmad. Borzasztó. Milyen élet elé nézek így? :D Hogy lehet így élni? (Sajnálom, ha egy hisztis öt éves szintjére süllyedtem, néha előfordul ez is velem, mikor kiborulok és... a hosszú szöveg miatt is bocsi.)