Miért nem múlik el 2 éve a lábamon a bőrpukli? Volt már valakinek ilyen?
Két éve, nyár elején egy új lábujjközi papucsot vettem. Itthon nem volt gond a "próbaüzemnél", de egy egész napos viseletben a lábujjközt díszítő virágminta csúnyán felsértette a nagylábujjamat. A mellette lévő ujjon is keletkezett kisebb horzsolás, de a nagylábujj - főleg a bal - sérült. A seb fura volt, nem nagyon vérzett, lehet, hogy ún vérhólyag volt, ami azonban kemény volt. A seb hamar eltűnt, begyógyult, de a helyén itt maradt ez a nagy pukli. Hamar kiszárad, a felső hámréteg hámlik is folyamatosan, de nem csökken a mérete. Ezek mellett már eltörpül, hogy amit itt-ott megnyomott másik cipő, azokon az ujjakon is vannak puklik, amik nem múlnak el évek óta - valamelyiknél sötétebb is a bőr.
A bőrgyógyász csak annyit mondott, hogy majd felszívódik, és hogy nálam minden bizonnyal ez ilyen lassú folyamat. És semmilyen kenőccsel nem tudom meggyorsítani a folyamatot - neogranormonnal, ekcéma kenőccsel, és körömvirágkrémmel azért megpróbáltam, de semmi. Eléggé el vagyok keseredve, így nyáron a munkába elől zárt cipőt kell vegyek, vagy olyan szandált, ami fedi, de egy strandon sem a legszebb látvány.
Itt van róla fotó: [link]
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!