Miért vagyok 16 évesen ennyire ijesztően félős?

Egyedül nem tudok ismerkedni, sőt, még ha a barátnőimmel megyünk oda egy új lányhoz, akkor se nyitom ki (nagyon) a számat. Amúgy is ha sokan vagyunk, 3-4-5 stb. akkor is inkább csendesebb vagyok, nem én tartom fent a témát, csak hozzászólok dolgokhoz.

Bulizni egyáltalán nem járok, a táncolás+piálás nem az én kombóm, apukám régen eléggé alkoholista volt, szóval semmi igényem sincs a piára. Egyébként sem bírok túl sokáig társaságban lenni (rokonoknál persze igen) a két napos osztálykirándulás végénél már konkrétan sírok magamban, hogy hagy legyek már egyedül legalább 1 percig, mert egyszerűen nem tudom mit mondhatnék még a barátaimnak, vagy mit válaszoljak vissza, ha ők beszélnek.

Az osztálytársaim nem nagyon szólnak hozzám, inkább csak a barátaimhoz, ők mondták azt is, hogy én milyen csendes vagyok, meg hogy sosem röhögök.. Pedig nem egy olyan szünet volt már, mikor sírva röhögtem egyik barátnőm viccén. Ha pedig olyan óránk van, ahol nem vagyok a barátnőimmel, akkor javarészt csak csendben ülök, maximum a padtársammal beszélgetek, de vele is csak annyit, hogy ez a házi, és mit nem ért. Nem nagyon közeledem a többi osztálytársamhoz, inkább csak csendben ülök egyedül.

Kezdetben az egyedül vásárlástól is féltem, de most már inkább egyedül szeretek vásárolni, se az anyukámmal, barátnőmmel nem tudok annyira 'laza' lenni.

Vásárláson, sétáláson, és ilyesmiken kívül nem merek egyedül elmenni, pedig nagyon szeretnék önkénteskedni a kutyamenhelyen, és már kötelező is, de egyedül.. Dolgozni is szeretnék, keresni egy kis pénzt, mondjuk az egyetemre. Meg éttermekbe, és kávézókba sem ülök be egyedül, inkább elvitelre kérem az ételt. Viszont utazni (buszon, vonaton) egyedül szeretek a legjobban!

Régóta van amolyan 'szokásom', hogy nem köszönök senkinek, de ma már ez csak úgy van, hogy a rokonaim társaságában nem köszönök annyira, más esetben igen. És ha a rokonaimhoz jönnek látogatóba, akkor nem nagyon tudom, hogy kezeljem a helyzetet, inkább elmegyek sétálni, vagy átmegyek egy másik szobába.

Ilyen 'hivatali' dolgokat sem tudok elintézni, pl. nem tudom, hogy mit mondjak, ha vonatjegyet veszek, vagy ha csekket kell fizetni, és hasonlók.

Ráadásul elég érzelem nélküli ember vagyok, nem tudom, hogyan nyugtassam meg azt az embert, aki sír, rosszul érzi magát, vagy ha valami baja van. A gyerekekkel meg pláne nem tudom bánni, fogalmam sincs, hogy viselkedjek velük, egyedül a kishúgommal tudom, hogyan kezeljem a dolgokat.

Öltözködésileg is inkább visszafogott stílust képviselek, a suliban pedig pláne. A magassarkúk, kis ruhák, műkörmök szerintem messze nem iskolába valóak.. Mutogatni meg nem is szeretem magam, pedig többen is mondták már, hogy öltözhetnék kicsit 'szabadabban'.. 170 cm és 55 kg vagyok, nincsen bajom a külsőmmel, de akkor sem fogom kitenni a mellem/seggem, mint egyesek.

Nem tudom, hogyan küzdjem le, lépjek túl ezeken a gátakon, remélem adtok egy-két jó tanácsot!